NBA

Rengeteg sztár sérült meg a 44. játéknapon

  • Barcsai Róbert

Rég nem látott sérüléshullám söpör végig az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban, a 44. játéknapon Carmelo Anthony, Derrick Rose, Chauncey Billups, valamint Danilo Gallinari is megsérült, ennek ellenére így is izgalmas mérkőzéseket láthattunk.

A Los Angeles Lakers Philadelphiában vendégszerepelt, ám hiába tartotta magát sokáig a csapat, végül 95-90-es vereséget szenvedtek Bryanték. A mérkőzés sokáig szoros volt, egyik csapat sem tudott elhúzni a másiktól, a végjátékot viszont a Lakers kezdte jobban, azonban Bynumék csúnyán bealudtak, a Philly egy 14-2-es rohammal fejezte be a meccset, amely elégnek bizonyult a győzelemhez. Kobe Bryant 28 pontot szerzett, Andrew Bynum pedig 20 ponttal és 20 lepattanóval zárt. A Sixers feltámadásában Lou Williamsnek volt óriási szerepe, ő 24 egységet tett a közösbe, a mérkőzés után pedig Doug Collins értékelte a cserejátékos teljesítményét: „Lou a legjobbkor lendült bele…”

A mérkőzés érdekessége, hogy a Sixers csak négy alkalommal adta el a labdát, ez pedig pályacsúcsot jelent, a Wells Fargo Centerben korábban soha egyetlen csapat sem teljesített ilyen jól ebből a szempontból.

Hétfőn nem csak a Lakers, hanem a másik Los Angeles-i gárda, a Clippers is pályára lépett, ők az Orlando otthonában hosszabbításban nyertek 107-102-re. Chris Paulék rendesen beragadtak a rajtnál, az első negyed után 9 ponttal égtek, azonban a meccs további részében inkább a Clippers akarata érvényesült, s bár az előnyüket elszórakozták a végjátékban, a hosszabbításban mégis nyerni tudott a csapat. Paul 29 pontja mellett 8 asszisztot is kiosztott, de a kezdőcsapatból négyen is 10 pont fölé jutottak a vendégeknél. A Magicben parádésan játszott Dwight Howard, a center 33 pontot és 14 lepattanót szorgoskodott össze, ez azonban kevés volt a kiválóan kosárlabdázó Clippers ellen, akik a győzelem ellenére is keserű szájízzel gondolhatnak vissza a mérkőzésre: Chauncey Billupsnak a negyedik negyedben el kellett hagynia a pályát, a legfrissebb hírek szerint pedig komoly achilles sérülést szenvedett.

Amare Stoudemire testvére halála miatt kénytelen volt kihagyni a Utah elleni hazai mérkőzést, a Knicks azonban így is 99-88-ra nyert. Az első negyedben 6 perc játék után Carmelo Anthony is elhagyta a pályát, később pedig már nem térhetett vissza. A Knicksnek ezután további problémákkal kellett szembenéznie: Tyson Chandler és Jared Jeffries is faultgondokkal küzdött, azonban ez sem tudta megakadályozni a New Yorkot a győzelemben. Jeremy Lin ismét nagyot játszott, karriercsúcsot jelentő 28 pontot dobott, a csereként beálló Steve Novak pedig 19 egységgel járult hozzá csapata sikeréhez.
Jeremy Lint csapattársa, Tyson Chandler dícsérte: „Eszméletlen, amit Jeremy művel. Mindenki a saját pozíciójában játszik. A labda jól mozog, jó tempója van a játékunknak.”

Fordulatos meccsen 89-84-re nyert a San Antonio Memphisben. Tony Parkerék magabiztosan játszottak az első félidőben, a Memphis azonban képes volt visszakapaszkodni a mérkőzésbe, az utolsó negyedben viszont 25 dobásból csak 5-öt értékesítettek a Macik, így a végén a Spurs örülhetett. Tony Parker 21 pontja mellett kiosztott 7 gólpasszt is, ezzel csapata legjobbjának bizonyult.

A Denver Nuggets Nené és Afflalo nélkül is sokáig tartotta magát, azonban mégis 99-90-es vereséget szenvedtek a Houstontól. A Nuggets problémáit súlyosbította Danilo Gallinari sérülése, az olasz 20 perc játék után hagyta el a játékteret. A mérkőzés legjobbja Luis Scola volt, az argentin 25 pontig jutott. A denveriek igazi csapatjátékot mutattak be, a 9 pályára lépő játékos közül 6-at dobtak legalább 10 pontot.

Idénybeli második vereségét szenvedte el hazai pályán a Portland, az Oklahoma City ugyanis hosszabbításban, 111-107-re verte a Blazerst. A mérkőzés negyedik negyedére hat pontos Thunder vezetéssel érkeztek a csapatok, amelyet az oregoniak sikeresen le is dolgoztak, sőt a mérkőzést is megnyerhették volna, hiszen 103-101-nél labdájuk volt, Aldridge azonban kihagyta a dobását, majd a saját palánkja alatt sem tudott érvényesülni a hazai csapat, a vendégek ugyanis három támadólepattanót szereztek, a negyedik dobást Durant értékesítette. A hátralévő 6 másodpercben a Blazers nem tudta kicsikarni a győzelmet, a hosszabbításban pedig sima vereséget szenvedett a csapat.

NBA
44. játéknap
Orlando-LA Clippers 102-107 h.u.
Washington-Toronto 111-108 h.u.
Philadelphia-LA Lakers 95-90
Atlanta-Phoenix 90-99
New York-Utah 99-88
New Jersey-Chicago 87-108
Memphis-San Antonio 84-89
New Orleans-Sacramento 92-100
Denver-Houston 90-99
Portland-Oklahoma City 107-11 h.u