Autósport

Az Audi a hibrid autók élharcosa lehet

  • VNA
megosztom

A német autógyár ismét innovatív akar lenni - így a legendás Le Mans 24 órás versenyre hibrid technológiával felszerelt autókat is nevez.

Tavaly az ingolstadti autógyártó, az Audi nyerte meg a világ egyik legismertebb megbízhatósági versenyét, a Le Mansban rendezett 24 órás futamot. Az idén június 16-17. között sorra kerülő versenyen a német csapat forradalmi újításra törekszik, hiszen hibrid technológiára épülő autókat is nevez. A legendás verseny 80. kiírásán az Audi négy autója közül ugyanis kettőt elektromotor hajt majd. A versenyzésre kifejlesztett hibrid technológiát az Audi a hamarosan induló megbízhatósági világbajnokság sorozatában is alkalmazni szeretné, amely május 5-én a spanyolországi Spa-ban veszi majd kezdetét.

„A hibrid technológia alkalmazása Le Mans-ban legalább olyan forradalmi és ambiciózus vállalkozás, mint annak idején a dízeles autók kifejlesztése volt. Az első teszt eredmények sokat ígérnek, így nagyon várjuk, hogy a könnyű vázrendszerünkkel karöltve ez a technológia mire lehet képes a 24 órás versenyen” - mondta az Audi sportigazgatója, Wolfgang Ullrich. A német gyár 2011-ben már a tízedik sikerét ünnepelte Le Mansban, korábban számos alkalommal írt már történelmet, hiszen 2001-ben elsőként tudott direkt befecskendezéses technológiájú autóval nyerni, majd 2006-ban az első dízel motoros Le Mans-i siker is az ő nevükhöz fűződik.

Az idei versenyen - a korábbi nagy rivális, a Peugeot kilépése után - várhatóan a nagy visszatérő, a japán Toyota lesz az Audik nagy ellenfele, amely szintén tervezi a hibrid-technológia bevetését a világ legismertebb megbízhatósági versenyén.

megosztom