NB I

A Videotonnál megdöbbentek, Torghelle nem keres 7 milliót

megosztom

A Videoton FC közleményben tiltakozott a Bors című napilap cikkében megjelent állítások ellen, amelyek szerint minden játékosuk legalább másfél millió forintot keres havonta, köztük Torghelle Sándornak hétmillió forintos fizetése van.

Torghelle Sándor cselez a Videoton és a CSZKA Moszkva felkészülési mérkőzésén 2012 januárjában.

"Döbbenten állunk a Bors napilapban ma megjelent cikk alaptalan állításai előtt, amely a hazai labdarúgók fizetésével foglalkozik. Az újság szinte tényként közöl olyan valótlanságokat, mint Torghelle Sándor és a csapat többi tagjának keresete, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a leírtakkal" - szól a vidi.hu-n megjelent közlemény.

A klub állítása szerint a napilap hamis adatokat közöl, amelyek közel sem egyeznek a játékosok valós fizetésével, és ezzel törvényt sértett. Emiatt jogi lépéseket kívánnak tenni, ahogy a későbbiekben is ezt teszik, hogy a magyar újságírásból száműzzék az álláspontjuk szerint "felelőtlen és károkozó" magatartást.

megosztom