Női kézilabda

Korábbi KEK-győztes ellen vizsgázik a Ferencváros

A női kézilabda nemzetközi kupáiban három magyar csapat lesz érdekelt vasárnap. A Ferencváros és az Alcoa a KEK nyolcaddöntőjének első mérkőzését játssza, a Békéscsaba pedig a szombaton megnyert első mérkőzés után máris a visszavágón lép pályára az Alicante ellen az EHF Kupában.

KEK
Rosztov Don - FTC-Rail Cargo Hungaria
14:00

A Ferencváros ellenfele legnagyobb sikereit a kilencvenes években érte el a nemzetközi kupákban. 1990-ben megnyerte a KEK-et, 1993-ban döntős, egy évvel később pedig elődöntős volt. Az azóta eltelt években is rendszeresen szerepelt a nemzetközi porondon, de nagy sikereket már nem ért el a különböző sorozatokban a Vasas, a Győr és a Dunaferr ellen rendre alulmaradt, tavaly pedig a negyeddöntőig jutott a KEK-ben, ahol a későbbi döntős Alicante állította meg.

Elek Gábor, a Ferencváros vezetőedzője a handball.hu-nak adott interjújában elsősorban az orosz együttes védekezését emelte ki, és kombinatív játékot vár saját tanítványaitól: "Sok labda nélküli és beállós mozgáson alapuló kézilabdát kell játszani, mert a jól megszervezett kemény, de nem durva védekezésüket nem fogjuk tudni egy az egyben kijátszani. Ami fontos, hogy kevés kapott góllal kell megúszni a mérkőzést, mert az biztos hogy itthon sem fogjuk megdobni a 30-40 gólunkat."

A Fradi a magyar bajnokságban januárban belefutott ugyan egy meglepő vereségbe Békéscsabán, de így is nyolcpontos előnyben van a második helyen a harmadik Siófok előtt, és hat pont a hátránya a hibátlan Győr mögött.

"Kellemes probléma, hogy a bajnoki mérkőzésekre kicsit nehéz újabban felpörögni, tudva azt, hogy az alapszakasz második helyét már nehezen tudjuk elveszíteni. A kényelmesség ellen küzdök, mert azért a Rosztovval játszani kicsit más lesz, mint a Veszprém vagy a Kiskunhalas ellen" - utalt Elek Gábor arra, hogy milyen mérkőzés vár tanítványaira.

KEK
Alcoa FKC-RK Zajecar
16:00 Sport 1

A Fehérvár ellenfele szerb bajnokként a BL selejtezőjében indult, és onnan esett ki a KEK-be, az előző körben a holland Dalfsent győzte le.

A bajnokságban botladozó Alcoa számára az egyik legnagyobb feladat önmaguk legyőzése lehet, hiszen a csapat vezetőedzőjét, Mihály Attilát, a helyét pedig ideiglenesen Siti Bea vette át. A megbízott edző nagy feladatot kapott tehát, és ezzel tisztában is van.

"Azóta vannak álmatlan éjszakáim, és ez teljesen más, mint a korábban vállalt részfeladatok, mint például a bemelegítés vagy az egyéni képzés. De egy komplett edzés levezetése, az ellenfél és a saját játékunk videózása, a felkészülés és a gyakorlatok megtervezése soha nem volt még feladatom" - mondta a handball.hu-nak.

EHF Kupa
Budapest Bank Békéscsabai ENKSE-Mar Alicante
15:30 Sportklub

A békésiek szombaton három góllal (25-22) legyőzték a pályaválasztói jogáról lemondott tavalyi KEK-döntőst, így a visszavágón is esélyesebbnek számítanak, főleg, hogy Kovács Péter vezetőedző arról beszélt, hogy koncentráltabb teljesítménnyel már az előző meccs második félidejében végérvenyesen eldőlhetett volna a párharc.