La Liga előzetes

A hét utolsó napján a liga "másik" négy nagycsapata feszül egymásnak

Vasárnap három mérkőzéssel folytatódik a spanyol labdarúgó-bajnokság 22.fordulója, a hét utolsó napjára két izgalmasnak ígérkező rangadó is terítékre kerül.

Sevilla - Villarreal 18.00
Tv: sport2
hatharom-tipp:x

Az utóbbi években ez a párosítás igazi ki-ki mérkőzést jelentett, de az idei idényben mindkét együttesről elmondható, hogy a várakozásokon alul szerepel. A Sevilla ugyan remekül kezdte a szezont, de 20 mérkőzés után mégis csak a 11. helyen áll a bajnokságban, míg a Villarreal mindenki ámulatára a kieső, 18. pozíciót foglalja el.

A Sárga Tengeralattjáró a múlt fordulóban 0-0-s döntetlenre volt képes a címvédő Barcelonával szemben, előtte pedig a Sporting Gijón csapatát győzte le magabiztosan, így Fransisco Molina legénysége talán megindult a lejtőn - felfelé. Az andalúzok viszont mélyrepülésben vannak, utoljára december 5-én a Getafe ellen tudtak nyerni, így Juan Garcia Toral csapata egyre nehezebb helyzetbe kerül.

A két csapat ilyen felállásban áprilisban találkozott utoljára, akkor az andalúzok egy fordulatos és látványos találkozón 3-2-es győzelmet arattak Nilmarék felett. A pillanatnyi forma alapján talán a Villarreal győzelme lenne kevésbé meglepő, de a hazai pálya, valamint a rangadó légköre miatt a Sevillának is van esélye a győzelemre.

Atlético Madrid - Valencia 21.30
Tv: sport2
hatharom-tipp:1

Ugyan vasárnap este rendezik a Super Bowl-t is, de aki a tojáslabda helyett maradna a hagyományos bogyónál, az az Atlético-Valencia találkozóval elégítheti ki igényeit. A két nagymúltú spanyol gárda találkozója igazi csemegének ígérkezik, és különösen igaz ez a mostani összecsapásra.

A Denevérek a két gigász mögött magabiztosan tartják a bronzérmes pozíciójukat, bár az utolsó négy találkozójukon nem tudták győztesen elhagyni a pályát, míg az edzőváltáson átesett madridiak zsinórban három győzelemmel a hátuk mögött érkeztek ehhez a találkozóhoz. A fővárosiak már a hetedik helyen találhatóak, de egy győzelemmel pontszámban beérhetnék a negyedi és egyben BL-selejtezőt érő helyen álló Levantét. Radamel Falcao fémjelezte támadószekció hazai pályán igen termékenynek bizonyul, a csapat pedig a megszerezhető 30 pontból 21-et begyűjtött a Vicente Calderónban.

A statisztikák valamelyest azonban a vendégek mellett szólnak, legutoljára ugyanis egy 2010-es bajnokin nyert az Atlético, azóta pedig már öt ízben is találkoztak egymással. Unai Emery együttesének pocsék formája azonban valamelyest a hazaiak javára billenti a mérleget.

Zaragoza - Vallecano 19.45
hatharom-tipp:x

Pintér Ádám együttese immáron hét ponttal van lemaradva a 19. helyen álló Sporting Gijóntól, nehezen képzelhetó el, hogy a kék-fehérek ne lennének benne a három kieső csapat egyikében. Az újonc Rayo Vallecano ellen talán az utolsó utáni szalmaszálba kapszkodhatnak bele, bár a lilák idegenben meglepően jól teljesítenek, hazai pályán pedig a Zaragoza a liga legrosszabb mutatójával rendelkezik.