Serie A

A Genoa könnyen legyőzte a tompa Laziót

megosztom

Kisebb meglepetésre legyőzte a Laziót a Genoa a Serie A 22. fordulójának első lejátszott mérkőzésén. A hét közben a Milant verő rómaiak védekezése kritikán aluli volt a találkozón, a piros-kékek csatárai pedig remek napot fogtak ki.

A meccset szemre a Lazio kezdte valamivel aktívabban, de hamarosan kiderült, hogy a Genoa részéről inkább tudatosan felvállalt taktika a mélyen berendezett védekezés. A 10. percben ugyanis vezettek egy veszélyes kontrát, az ezt követő szögletből pedig a vezetést is megszerezték. Jankovic rövid oldalra ívelt labdáját ugyanis Palacio ballal, a kapunak háttal álva felrúgta a levegőbe, a játékszer pedig a hosszú felsőbe hullott. (1-0)

A vezetés tudatában a hazaiak még nyugodtabban játszhatták a saját kontrajátékukat, és a vendégek védelmének közreműködésével növelni is tudták az előnyüket. A 25. percben egy bal oldali beadásra Marchetti nagyon rosszul mozdult ki a kapujából, a hosszú oldalon érkező Jankovic pedig lőtt, és a kapuson valamint két védőn megpattanó labda eljutott a hálóig. (2-0)

A rómaiak továbbra is ötlettelenül támadgattak, valódi lehetőségeket nem tudtak kialakítani, így kétgólos hátrányban mentek a szünetre. Bármilyen tanácsot kaptak is edzőjüktől, azt gyorsan elfelejthették, mert szinte a középkezdés után egy előreívelt labdánál Garrido elcsúszott, a mellőle induló Jankovic pedig második gólját is begurította. (3-0)

Az 54. percben kissé váratlanul szépített a Lazio, Lulic bal oldali betörése után ugyanis a játékvezető tizenegyest ítélt, Ledesma pedig a léc alá vágta a labdát. (3-1)

A szépítéstől nem kapott igazi lendületet a vendégcsapat, továbbra is küszködtek Kloséék, akik a hajrára még eggyel kevesebben is lettek, mert Diakité nem bírta ki, hogy ne kommentálja a játékvezető egyik ítéletét, a bíró pedig a "beszólásért" felmutatta a piros lapot.

A hosszabbítás kezdetén Klose jobb oldali beadásából González ugyan még szépített, de ez a meccs kiemenetelét már nem befolyásolta, 3-2-re nyert a Genoa, amely így - legalább ideiglenesen - előre lépett a 8. helyre.

Serie A
22. forduló
Genoa-Lazio 3-2 (2-0)
gólszerzők: Palacio (10.), Jankovic (25., 46.), illetve Ledesma (54. - büntetőből), González (90+1.)
kiállítva: Diakité (82.) - Lazio

 

megosztom