Premier League

Hét góllal állította helyre önbizalmát az Arsenal

megosztom

Az Arsenal először nyert a Premier League-ben a 2012-es évben, méghozzá fölényesen, hiszen a mesterhármast elérő Robin van Persie vezetésével hét gólt rúgtak az Ágyúsok a Blackburn Roversnek a 24. forduló nyitómeccsén.

Az Arsenal ebben a naptári évben még nem tudott nyerni a bajnokságban, és visszacsúszott a hetedik helyre a tabellán, így nagy szüksége volt a kiesőjelölt Blackburn ellen begyűjthető pontokra. Ennek megfelelően azonnal be is nyomták a vendégeket a saját kapujuk elé, és már a második percben megszerezték a vezetést. Egy rossz felszabadítás után Coquelin futtatta Walcottot a szélen, ő laposan középre passzolt, ott pedig van Persie érkezett a legjobb ütemben, és már csak a kapuba kellett passzolnia. (1-0)

Az Ágyúsokat megnyugtatta a gyors góljuk, de a fölényük így is egyértelmű volt a szerény képességű ellenféllel szemben. A vendégek nem igen tudtak értékelhető akcót vezetni, ennek ellenére összejött nekik az egyenlítés. Pedersen 21-22 méterre Szczesny kapujától, majdnem középről végezhetett el szabadrúgást, és remekül lőtt a jobb felsőbe, a hálóőr csak beleütni tudott a labdába. (1-1)

Az Arsenal játékosai örülnek egy góljuknak a Blackburn ellen a Premier League-ben 2012-ben.

Nem sokáig volt azonban a 18. helyezettnek esélye a pontszerzésre, mivel a 38. percben a hazaiak lemásolták az első akciójukat: Walcott elment a jobb szélen, középre gurított, van Persie pedig a hálóba passzolt. (2-1)

Két perccel később gyakorlatilag eldőlt a meccs, amikor a holland középen ugratta ki Oxlade-Chamberlaint, ő elvitte Robinson kapus mellett a labdát, és begurította a ziccert. (3-1)

A kétgólos hátrány tetejébe még az első félidőben emberhátrányba is került a Blackburn, amikor Givet páros lábbal rácsúszott van Persie-re, a játékvezető pedig azonnal piros lapot mutatott fel neki.

A második játékrészt már szinte csak a szabályok miatt játszották le, és az Arsenal örömjátékát hozta. Az 51. percben Arteta egy szöglet után a Koscielny lábáról elé kerülő labdát a tizenhatosról a hálóba vágta, majd három perccel később Walcott sokadik jó passza után pimasz módon verte át a labdaátvétellel védőjét, majd bepöccintette a labdát a jobb alsóba. (5-1)

Fél órával a meccs vége előtt Coquelin jobb oldali passzából van Persie a harmadik gólját is bevágta (6-1), és úgy tűnt, ezzel már kialakult a végeredmény is. A hátralévő idő ugyanis könnyed játszadozást hozott hazai oldalon, de a kialakított helyzeteket sorra elszórakozták, amíg a hosszabbításban a csereként beállt Henry labdát nem szerzett a félpályánál, és van Persie-vel ki nem sakkozták a kétségbeesetten visszazáró védőket. Egy hanyag mozdulattal végül a francia klublegenda is megszerezte tehát a maga gólját, így 7-1-es győzelmet arattak az Ágyúsok, és ezzel előreléptek az ötödik helyre, azonban a vasárnap pályára lépő Newcastle és a hétfőn játszó Liverpool is visszaelőzheti őket.

Premier League
24. forduló
Arsenal-Blackburn 7-1 (3-1)
gólszerzők: van Persie (2., 38., 62.), Oxlade-Chamberlain (40., 54.), Arteta (51.), Henry (90+3.) illetve Pedersen (32.)
kiállítva: Givet (43.)

 

megosztom