NHL

Hatgólos előnyt tékozolt el majdnem a New Jersey

  • Molnár Dávid
megosztom

Keleti főcsoport-rangadókkal kezdődött az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) szombati játéknapja. A Pittsburgh Bostonba látogatott, ahonnan Marc-André Fleury védéseinek köszönhetően elhozták a két pontot, a New Jersey Devils pedig a csoportrivális otthonában aratott diadalt egy gólgazdag találkozón.

Egy mérkőzés két oldala

A szakértők mindig szeretik kiemelni, hogy egy hokimeccsen minden egyes játékrész külön mérkőzésnek tekinthető, és 60 perc hibátlan hoki mindig meghozza a gyümölcsét. Ebből adódóan akár 20 perc kihagyás is végzetes lehet, és majdnem ez történt a New Jersey Devilssel is a Philadelphia Flyers vendégeként.

Az Ördögök másfél harmadon keresztül akkor találtak be, amikor csak szerettek volna. Szergej Bobrovszkijen a bírók sem segítettek, hiszen a Devils kétszer is kettős emberelőnyt élvezhetett, amit mindkét alkalommal kihasználtak, míg az első harmad végén egy gáncsolást nem fújtak be a Devils részéről. Dainius Zubrus Claude Giroux-tól szerezte meg a játékszert egy Flyers emberelőny végén, és a kontrából Ilja Kovalcsuk meglőtte a Devils szezonbeli 12. emberhátrányos találatát, ami messze a legtöbb a ligában.

Ilja Kovalcsuk Brayden Schenn-nel pofozkodik

Zubrus a harmad vége előtt maga is beköszönt Bobrovszkijnek, és hogy a Flyers drukkereket még inkább eméssze a be nem fújt kiállítás, a Devils a következő harmad elejét két gyors góllal kezdte, melyek valószínűleg sosem születnek meg, ha Zubrus még mindig a büntetőpadon csücsült volna. Kurtis Foster második találata után Peter Laviolette megunta csapatának szenvedését a jégen, és beküldte Ilja Brizsgalovot a Flyers kapujába, mely a záró periódusban hozta meg igazán a gyümölcsét.

A hatgólos előny talán túlságosan is elkényeztette a vendégeket, akik belesétáltak abba a csapdába, hogy azt hitték, hogy fél gőzzel is megnyerik már ezt a mérkőzést. Majdnem megbosszulta magát az elkényelmesedésük. Wayne Simmonds a levegőből pattintotta be a saját kipattanó korongját Johan Hedberg kapujába, és a Flyersnek nem is volt ennél többre szüksége, ezt követően háromszor is betaláltak, és kettőre csökkentették a Devils előnyét hat perccel a lefújás előtt.

A kiegyenlítésre azonban nem futotta már a Flyers erejéből, a Devils a záró percekben csak a védekezésre koncentrált, és hiába hozta le már két perccel a vége előtt a kapust az extra támadóért a hazai együttes, a sündisznó-állást nem tudták feltörni.

A New Jersey így feljött 5 pontra a csoportmásodik Flyersszel szemben, azonban a Philadelphiának nincs sok ideje keseregni, hiszen vasárnap a csoportelső New York Rangersszel mérkőznek meg, akik ellen még nem nyertek az idén. Utoljára a Winter Classicon találkoztak, amikor is a Rangers 2-0-s hátrányból fordított 3-2-re.


Lelassult a bostoni henger

A Boston november eleje óta alig vesztett mérkőzést, azonban úgy tűnik, hogy csak utolérte a túlfeszített tempó okozta fáradtság a címvédő együttest. A Bocsok a Pittsburgh Penguinst fogadták a kinti idő szerinti délutáni derbin, és most kivételesen nem Tim Thomas védéseitől volt hangos a sajtó a lefújást követően, hanem Marc-André Fleury hárításaitól.

A Pingvinek kapusa 28 védéssel tartotta a lelket csapatában, a gólokat pedig az NHL kanadai táblázatának élén tanyázó Jevgenyij Malkin, illetve a Bostonban közellenségnek számító Matt Cooke szállították. Cooke felelős azért az ütközésért, amiért Marc Savard súlyos agyrázkódást szenvedett, és ami miatt többek közt kénytelen volt kihagyni az egész idei szezont, és nagy kérdés, hogy valaha is visszatér-e a jégre.

Ez volt a Pittsburgh Penguins 30. győzelme a szezonban, de még így is csak a harmadik a csoportban, és ötödik a főcsoportban, hála az igen szoros atlanti ötösnek. Jelenleg a keleti főcsoport első hat helyezettjéből négyet az atlanti csoport ad. A Boston Bruins ellenben letévedt a győzelmi ösvényről, utóbbi 10 mérkőzésükből hatot elvesztettek.

A Montrealnak már otthon sem megy

Az egyik leginkonzisztensebb csapat látogatott az egyik legkonzisztensebb gárdához. A Washington Capitals játéka kiismerhetetlennek bizonyult az utóbbi hetekben, míg a Montreal Canadiens stabil gyenge teljesítményével már a keleti főcsoport alján találja magát a Carolina Hurricanesszel karöltve. A tendencia pedig folytatódott.

Tomas Vokoun 30 védést bemutatva ért el shutoutot, a Capitals pedig 3-0-s idegenbeli sikerrel törte össze a francia-kanadai csapat szurkolóinak a szívét. Alexander Ovecskin visszatért három mérkőzésre szóló eltiltásából, de ezúttal orosz társa, Alex Szjomin volt a Capitals támadásainak vezére, aki értékesített egy büntetőlövést, valamint Matt Hendricks góljánál is asszisztált.

A Montrealnál Scott Gomez zsinórban 51. mérkőzését hagyta el találat nélkül, amivel már biztossá vált, hogy utolsó góljának egy éves évfordulója előtt nem szerez újabb gólt. Az alaszkai játékos 2011. február 5-én szerzett utoljára gólt a New York Rangers ellen, azóta képtelen a gólszerzésre, holott fizetések tekintetében olyan illusztris társaságban találja magát, mint Sidney Crosby vagy Alexander Ovecskin.

NHL
szombati játéknap
Boston Bruins - Pittsburgh Penguins 1-2
Philadelphia Flyers - New Jersey Devils 4-6
Montreal Canadiens - Washington Capitals 0-3

 

megosztom