Férfi kézilabda

Gál Gyula örül, hogy gólokkal segítette csapatát győzelemhez

Mint ismert, Gál Gyula a közelmúltban a Tatabánya-Carbonex együtteséhez igazolt a horvát Croatia Zagrebtől. Az egykori válogatott beállós négy gólt szerzett a Gyöngyös elleni kupamérkőzésen.

"Nagyon örülök, hogy győzelemmel tudtunk rajtolni. Bízom benne, hogy ez a lendület megmarad. Fokoznunk kell ezt a formát. Örülök, hogy gólokkal járulhattam hozzá a győzelemhez, bár szerintem egy igazi csapatjátékos akkor érzi magát hasznosnak, ha az előkészítésből és a védelemből is kiveszi a részét. Nem mindig a gólokkal kell kitűnni, hanem a játékkal, a küzdeni tudással, amit pluszban hozzá lehet tenni. Én akkor is büszke leszek magamra és a csapatra, ha az én nevem mellett nem jegyeznek gólt, de a csapat minden egyes mérkőzését megnyeri." - nyilatkozta visszatérése utáni első hivatalos mérkőzése után Gál Gyula, aki leginkább a Csurgó elleni rangadóra hegyezné ki a formát.

"A következő két-három meccsen kell felpörögnünk, hiszen a Csurgó ellen csúcsformában kell lennünk. A Magyar Kupában a Gyöngyös előtt vagyunk egy lépéssel. Nagyon bízom benne, hogy ezt az előnyt nem tudjuk „eljátszani” a visszavágón. De az még messze van. Mindig a következő meccs a legfontosabb." - mondta a 35 éves játékos a carbonexkc.com-nak.

A Carbonex szombaton a Tata ellen lép legközelebb bajnokit.