Átigazolás

Az utolsó napon váltók legjobb tizenegye

  • Kele János
megosztom

Voltak, akik csak az átigazolási szezon utolsó óráiban találtak vevőre, belőlük válogattunk össze egy csapatra valót.

Martin Hansen (dán, Liverpool-Viborg)

Kapusposzton nem volt túlságosan nagy a választék, a téli transzfer-időszak egyébként sem a portások össznépi vándorlásáról szól, még ritkább, hogy valaki az utolsó pillanatban határozza el magát a váltás mellett. A dán Martin Hansen is csak kényszerűségből döntött így, a Liverpool ugyanis nem tartott igény szolgálataira; a 21 éves portás így hazájában kénytelen újra a vágányra helyezni kisiklott karrierjét. Pedig nagy tehetségnek számított egykoron, a bolgár Mihajlovval és a mi Gulácsi Péterünkkel egy időben került a Mersey partjára, de sérüléseinek és folyamatos formaingadozásának „hála”, meg sem közelítette azokat a magasságokat, amelyekben kortársai manapság járnak. Kölcsönben már focizott egy hónapot korábban is az Anfieldtől távol, így nem mondható teljesen „szűznek” a felnőttek között – kérdés, a Viborgban végre képes lesz-e átlépni saját árnyékát.

Vedran Corluka (horvát, Tottenham-Leverkusen)

Kyle Walker üstökös-szerű berobbanásának legnagyobb vesztese a horvát fullback lett; nem elég, hogy esélye sincs bekerülni a kezdőbe, de a csapat is szárnyal, nyoma sincs például a tavalyi szezonban minduntalan előforduló helyezkedési hibáknak, amikben valljuk meg, a jó Vedran is  sokszor élen járt. Walkert nem futja le egy az egyben Kevin Kilbane, nem kerüli meg Paul Scholes és nem csinál belőle bohócot Ryan Giggs sem – így aztán hiába a kölcsönszerződés, lelki szemeink egyike sem látja újra Spurs-mezben a horvát bekket.

Liam Ridgewell (angol, Birmingham City-West Bromwich)

Kezdhetnénk azzal, hogy a korábbi U-válogatott hátvéd mindjárt két magyar légiós csapattársává is avanzsált a váltással, de mi inkább azt a nem mindennapi bátorságot emeljük ki, amivel Liam Ridgewellt megáldotta a sors. Nem sokan vannak ugyanis a történelemben, akik elmondhatják magukról, hogy mindhárom nagy birminghami csapat mezét viselték karrierjük során – a kőkemény középhátvéd viszont közéjük tartozik. Aston Villa, Birmingham, West Brom volt a csapásvonal, de a mindig jól értesült szigetországi szakírók már tudni vélik, hogy Roy Hodgson csapatának esetleges kiesését követően a mindhárom birminghami együttes ősi riválisának tekintett Wolverhamptonhoz vezet a jó Liam útja…

Ryan Nelsen (új-zélandi, Blackburn-Tottenham)

A jó öreg seftes Harry megint bevásárolt, méghozzá okosan, posztra, és jócskán áron alul. Bár maga Redknapp élesen tiltakozik lassan állandóvá váló jelzője miatt (egy élő interjúban jól el is küldte az ezt használó riportert a búbánatba), a gyakorlat inkább azt mutatja, igyekszik rászolgálni: az idei átigazolási időszak utolsó napján például nem kevesebb, mint öt üzletet bonyolított le, a becsapó villám gyorsaságával. Az egyik legnagyobb fogása az új-zélandi Ryan Nelsen lehet, aki bár nem egy top-kategóriás védő, jobb napjain azért simán megüti a Premier League élcsapatainak szintjét, és kiválóan alkalmas lehet arra, hogy nem éppen sérthetetlenségéről híres Dawson-King páros bármelyik tagját pótolni tudja. És még fizetni sem kellett érte…

Wayne Bridge (angol, Manchester City-Sunderland)

Lassan azt hittük, a korábbi válogatott balhátvédre már csak az ex-futballista jelző alkalmazható, olyannyira jól elvolt a Citynél a lelátón üldögélve – erre teljesen váratlanul szedte a sátorfáját, odahagyta a busás fizetést, és aláírt a Sunderlandhez. Hogy a huszárvágással nyélbe ütött klubváltást mi motiválhatta, nem tudjuk (talán szálkás a lelátó az Etihadban?), egy azonban biztos, ha Wayne-nek van kedve futballozni, nagy erősítést jelenthet a bennmaradás felé öles léptekkel közelítő Fekete Macskáknak. Mondjuk a Chelsea ellen biztosan nem szívesen húz majd szerelést…

Steven Pienaar (dél-afrikai, Tottenham-Everton)

Vissza a feladónak, úgy tűnik Harry Redknapp kívülről fújja a mondást, ráadásul alkalmazni sem rest – Steven Pianaart ugyanis egy esztendeje éppen a stollwerkosoktól orozta el nagy reményekkel. A korábbi dortmundi közönségkedvenc azonban pontosan úgy járt, ahogy korábban Niko Kranjcar, egészen egyszerűen túl hasonló futballista Luka Modrichoz; a jelenlegi futballtrendek alapján pedig gyilkos passerből bőven elég egyszerre egy is a pályán, főleg a Premier League-ben. Pienaar viszont futni sosem szeretett, cserébe viszont nem is tudott – röviden ez eredményezte a most a liverpooli kölcsönjátékban csúcsosodó mellőzöttséget.

David Pizarro (chilei, Roma-Manchester City)

A katasztrofális januárnak meglett az eredménye a Citynél, bár a legtöbben nyilván arra számítottak, hogy a négymeccses eltiltást kibulizó Balotelli őrültsége miatt csatár érkezik az Etihad Stadionba. Roberto Mancini viszont vélhetően inkább az instabil középpályában látja a problémák forrását, másképp ugyanis nem lehet magyarázni David Pizarro kissé pánikszerűnek tűnő leigazolását: a chilei ugyanis bár remek középpályás, sosem játszott még Angliában, és valljuk meg, az eddig tőle látottak alapján a tempofutball sem számít az erősségei közé. Helyette viszont remekül passzol, és jól lát a pályán, más kérdés, hogy Mancini keze alatt egyszer már csúfosan megbukott az Internél.

Ravel Morrison (angol, Manchester United-West Ham)

A fáma szerint a következő évtized legnagyobb angol tehetsége lesz belőle, kár, hogy ebből eddig a futballpályán vajmi keveset mutatott meg. Persze tény, sok lehetősége nem is volt rá, a fiatalokat általánosságban nagyon kedvelő Sir Alex Ferguson ugyanis még a Ligakupába is csak pirosbetűs ünnepnapokon cserélte be. Az ok meglehetősen triviális, a tizennyolc esztendős középpályás ugyanis finoman szólva sem az a karótnyelt mintadiák, lehetett hallani vele kapcsolatban már ellógott edzésekről, összetört autókról, utcai verekedésről, és majdnem mindenről, ami egy lepukkant manchesteri negyedben szem szájnak ingere. Legutóbb a pénzéhes menedzsere kavart be, Fergie pedig megunta, hogy egy alig felnőtt siheder a bolondját járatja vele, és az átigazolási időszak utolsó napján kiadta az útját. Persze a jól értesültek azt csiripelik, ha az ifjúnak benő a feje lágya, potom összegért visszakerülhet az Álmok Színházába…

Koman Vladimir (magyar, UC Sampdoria-AS Monaco)

Magyar szempontból a transzfer-szezon legfontosabb kérdése volt, vajon sikerül-e végre elhagynia a genovai poklot a vitán felül legtehetségesebb honi középpályásnak, és ha igen, vajon merrefelé vezet az útja. Sokan titkon jóval többre számítottak, mint a jelenleg a második vonalban is csak vergődő Monaco, de tény, Voli utóbbi egy évben nyújtott teljesítménye egyáltalán nem indokolt volna egy ennél patinásabb váltást, voltaképpen így is nagy szerencse, hogy tudott egyszerre csapatot és országot is váltani. A hercegségbeli keretet elnézve ráadásul nagyon úgy tűnik, helye is lesz a csapatban, 23 évével pedig nem is számít majd kiugróan fiatalnak a keretben. Lelki szemeink előtt egy bravúros tavasz képe rémlik fel, melyet Koman és a PSG-ből hazatérő Giuly vezényel majd.

Louis Saha (francia, Everton-Tottenham)

Mivel Roman Pavljucsenkónak, és csillagászati fizetésének ajtót mutatott a mindig trükkös Harry Redknapp, a Spursnek hirtelenjében égető szüksége lett egy azonnal bevethető csatárra, aki viszont nem zúgolódik túlságosan akkor sem, ha épp a padra szorul a bombaformában játszó Adebayor mögött. Ebből a szempontból az Evertontől elcsábított Saha pompás választás, korábban a Unitedben bőven hozzászokott már, milyen az, ha csak kiegészítő emberként számolnak vele, viszont ennek ellenére pályafutása eddigi minden állomáshelyén képes volt több, mint becsülendő gólmutató elérésére. Ellene szól, hogy már 33 éves, és, finoman szólva sem a strapabíró térdéről volt híres eddig – de Harry Redknapp-pel szólva kockázat nélkül ugyebár nincsen rizikó.

Nikola Jelavics (horvát, Rangers-Everton)

Az üvegtérdű Louis Saha helyett egy elpusztíthatatlan tank érkezett Liverpool második legjobb csapatába (bár annak idején a legendás mester, Bill Shankly meg volt győződve róla, hogy a Liverpool tartalékjai is legyőznék az Evertont), mégis sokan vannak, akik ablakon kidobott pénznek tekintik a Nikola Jelavicsért kifizetett tekintélyes summát. Tény, a 25 éves horvát csatárt nem sokan ismerték eddigi a kontinensen, de az is biztos, hogy az 55 skóciai meccsén szerzett 36 gólja több, mint tekintélyt parancsoló. És szó, ami szó, el is kellett az erősítés a stollwerkosok kissé pehelysúlyúnak tűnő támadósorára – a Victor Anichibe, Landon Donovan, Denis Stracqualursi és Apostolos Vellios nevével fémjelzett offenzív részleg ugyanis nemcsak a gólokban, de súlyban is meglehetősen le van maradva a bajnokság élcsapatainak kínálata mögött.

További átigazolási hírekért, pletykákért kattints ide!

megosztom