Nemzetközi foci

Sztrájkolnak a futballisták Görögországban

megosztom

Görögországban beszüntették a munkát a második és harmadik osztályban szereplő csapatok labdarúgói is, miután a Görög Hivatásos Labdarúgók Szervezete (PSAP) hétfőn sztrájkot hirdetett a gazdasági válsággal sújtott országban.

Az első és a második vonal klubjainak nincs pénze a saját játékosai után megfizetni a közterheket, járulékokat. A klubok arra várnak, hogy az állami kézben lévő fogadóirodák által termelt nyereségből rendezhessék elmaradásukat, ám az erről szóló megállapodást még nem írták alá. "Az összes érintett klubot tájékoztattuk, hogy most fejeztünk be egy tárgyalást, amelyen senki nem tudott megoldást kínálni a problémára - mondta Szteliosz Giannakopoulosz, a játékos-szervezet elnöke. - Csak akkor lépnek újra pályra a labdarúgók, ha sikerül véglegesen rendezni a helyzetet. A következő megbeszélésen Panagiotisz Bitsaxisz sportügyi államtitkárral ülünk le tárgyalni. Ő azt ígéri, hogy a következő tizenöt napban aláírásra kerül a szerződés."

A fogadásszervező társaság nem nyilatkozott az ügyben. Tavaly arra hivatkozva vonta meg a szponzori támogatást, hogy az országban tapasztalható futball-huliganizmus tönkretette a görög labdarúgást - írja a hlsz.hu.

megosztom