Forma-1

Gyulay átszabná a Hungaroringet, két előzési zónát szeretne

A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy véli, minimum 5 milliárd forintos beruházásra van szükség.

Átszabnák a Hungaroringet

Hiába biztosított 2016-ig Mogyoródon a Forma–1-es futam, Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint alapos változtatásokra van szükség.

"Egy év alatt sikerült a hitelállományt 300millióval csökkenteni, s idén is nyereséggel tervezünk. Erre a múltban nem igazán találtunk példát... Viszont be kell látni, ahhoz, hogy a 2016-ig szóló szerződés lejárta után is Magyarországon tartsuk a sorozatot, végre egy komoly beruházásra lenne szükség, és a munkálatokhoz két éven belül hozzá kell kezdeni. Nehéz konkrét összeget mondani, de mondjuk ötmilliárd forintból már érdemes elkezdeni, persze ennek a tízszeresét is bele lehetne ölni."

Gyulay részletesen elmondta a Borsnak, mi az, amire mindenképpen költenie kell a Ringnek.

"Például az ambulancia épületére, amivel legfeljebb idén húzzuk még ki valahogy. A pálya teljes aszfaltozása is időszerű, a főépületet le kell szigetelni és kibővíteni, de a bokszok számát sem ártana növelni, mert ha még egy-két csapat beszáll a mezőnybe, nem lesz helyük. A régi, faszerkezetű lelátók helyett pedig beton alapú, fedett nézőterek kellenek. Ez a minimumterv, ha a pénz nem lenne akadály, akkor szívesen hozzányúlnánk a pálya nyomvonalához, hogy a célegyenesen kívül legyen még egy előzési zóna, na és a 125 hektáron egy szállodát is fel lehetne húzni."