Serie A

Djibril Cissé Twitteren kért bocsánatot a Lazio-szurkolóktól

  • Bodnár Gergő

Fredy Guarín az Interé, Thiago Motta három és fél éves szerződést írt alá a PSG-vel. A milánói fekete-kékek kedd este, az átigazolási időszak utolsó napján megszerezték a Sampdoria olasz válogatott középpályását, Angelo Palombót.

Izgalmas időszakon vagyunk túl, nézzük kikkel erősítettek a Serie A élcsapatai.

Kedd este 19 óra. Olaszországban eddig az időpontig lehetett új játékosokat igazolni, és mint azt már megszokhattuk, igencsak izgalmasra sikerült az utolsó egy-két óra. A következőkben a keddi napról élő internetes közvetítésben beszámoló Corriere dello Sport segítségével idézzük fel a legérdekesebb játékos mozgásokat.Fél egy körül érkeztek az első hírek Thiago Motta esetleges Párizsba költözéséről, délután 15 óra után néhány perccel pedig biztossá vált, hogy az olasz válogatott középpályás elhagyja az Intert. A PSG-vel három és fél éves szerződést aláíró játékos 2 millió eurót fog keresni új együttesénél.  

Az Inter nem sokáig késlekedett, és hamarosan bejelentette Angelo Palombo megszerzését. A 30 éves játékos 10 év után mondott búcsút az idei szezonban a Serie B-ben gyengélkedő Sampdoriának. Palombóhoz hasonlóan a kolumbiai Fredy Guarín is kölcsönbe került a milánói csapathoz, de a bajnokság végén mindkét labdarúgót megszerezheti az Inter. Guarín a Portótól érkezett, és nyáron 11.5 millió euró ellenében költözhet végleg Milánóba.
Délután fél négy körül biztossá vált, hogy a japán Honda mégsem lesz a Lazio játékosa, elhagyta viszont a fővárosi klubot Djibril Cissé, aki a Queens Park Rangershez került. A Serie A-ban mindössze egy gólig jutó francia válogatott csatár nagyon szimpatikus módon twitter üzenetben kért bocsánatot gyenge teljesítménye miatt a tőle jóval többet váró szurkolóktól. A római klub vezetői egy “nagy fogást” is regisztrálhattak, hisz megszerezték a Cesenától a középpályán bevethető Antonio Candrevát.

A Milan csendes keddet zárt, a címvédő mindössze a fiatal brazil Lucas Roggia érkezését jelentette be, és az is eldőlt, hogy Filippo Inzaghi marad Milánóban. A 38 éves támadóért a Siena jelentkezett be, de mint Inzaghi fogalmazott, "két óra alatt nem lehet arról dönteni, hogy elhagyom a Milant".

Martin Cáceres és Juventus megállapodása már pár napja mindenki előtt ismert - így Simone Padoin leigazolását leszámítva - a keddi izgalmakból a listavezető torinói klub is kimaradt.  Sikerült viszont "lepasszolni" két kevés játéklehetőséghez jutó csatárt. Luca Toni a dubaji Al Nasrhoz került, Vincenzo Iaquintát pedig a Cesena kapta kölcsön.

A La Gazzetta dello Sport szerdai számában szokás szerint osztályozta az olasz élcsapatok téli átigazolási időszakban  mutatott "teljesítményét".  A Tevez helyett Maxi Lopezzel erősítő Milan 6.5-es osztályzatot kapott, a Guarín-Palombo duó érkezését kedd délután bejelentő Intert szintén hat és felesre értékelte a Gazzetta. A legjobb érdemjeggyel a Juventus zárt, a bajnokságban még veretlen torinói klub hetest kapott a rózsaszín újságtól.  

További átigazolási hírekért, pletykákért kattints ide!