Olimpia 2012

Aranyozott repülő szállítja a lángot Nagy-Britanniába

  • MTI
megosztom

Május 18-án, repülőgéppel érkezik a londoni olimpiai játékok lángja brit földre, és a július 27-ei nyitóünnepély előtt 70 napos országos körútra indul.

A szervezőbizottság (LOCOG) szerdán hozta nyilvánosságra a láng útjának hivatalos és végleges menetrendjét. Eszerint a fáklyát a hagyományos ceremónia keretében május 10-én gyújtják meg Görögországban, Héra templománál, majd a láng egyhetes görögországi körút után, május 17-én érkezik meg Athénba, a Panathinaikosz Stadionba, az 1896-os olimpia központi helyszínére, ahol a LOCOG egy képviselője veszi át.

A görög fővárosból a British Airways légitársaság erre az alkalomra különleges, aranyozott festéssel ellátott Airbus 321-es repülőgépe szállítja a lángot Nagy-Britannia délnyugati csücskébe, a Cornwall megyei Culdrose-ba, a királyi haditengerészet légitámaszpontjára. A repülőgép az olimpia évére utaló BA 2012 járatszámot viseli majd.

Mivel a láng hivatalosan "szimbolikus lángnak" minősül, így - a brit polgári légügyi hatóság (CAA) egyszeri különleges engedélye alapján - repülőn is szállítható.

A LOCOG szerdai tájékoztatása szerint a láng a légi utat egy olyan védett lámpásban teszi meg, amelyet egy erre a célra kidolgozott tartószerkezet rögzít szilárdan a kijelölt üléshez. A lámpást úgy tervezték meg, hogy belsejében az olimpiai láng 30 órán keresztül éghessen biztonságosan.

A BA különjáratát a cornwalli haditengerészeti támaszponton ezer vendég várja majd, köztük a helyi közösségek tagjai és a média képviselői.

Ezen a támaszponton állomásozik a brit királyi haditengerészet elsősorban mentésre és kutatásra használt Merlin, illetve Sea King helikoptereinek zöme. Itt vett részt helikopterpilóta-kiképzésen Vilmos herceg, II. Erzsébet királynő unokája, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, aki édesapja után majdan az Egyesült Királyság uralkodója lesz.

Az olimpiai láng május 19-én reggel hetvennapos, nyolcezer mérföldes - vagyis csaknem 13 ezer kilométeres - körútra indul Cornwallból, és ennek során érinti Nagy-Britannia összes megyéjét. Emellett átkel az ír szigetre is, ahol megfordul Észak-Írországban, sőt a brit-ír megbékélés jegyében az Ír Köztársaság fővárosában, Dublinban is.

Az útvonalat úgy tervezték meg, hogy láng a brit lakosság 95 százalékához 10 mérföldnél - 16 kilométernél - közelebb kerüljön körútja során.

Londonba érve a Temzén utazik majd az olimpia lángja a brit főváros keleti Stratford kerületében felépített olimpiai központba, és július 27-én este, a megnyitó ünnepségre érkezik meg az Olimpiai Stadionba.

A nyitóünnepély - amint azt a szervezők már a múlt hét végén bejelentették - "A csoda szigetei" (Isles of Wonder) címet viseli, és a műsornak több mint tízezer közreműködője lesz.

A 27 millió fontos (9,5 milliárd forintos) költségvetésű megnyitó ceremónia művészeti igazgatója Danny Boyle filmrendező, akinek nevéhez olyan filmsikerek fűződnek, mint az Oscar-díjas Gettómilliomos (Slumdog Millionaire) és a Trainspotting.

megosztom