Sapa Fehérvár

A klub legnagyobb sikertörténetét írhatjuk - Vas Márton

A fehérvári hokis szerint ahogy javultak az eredményeik, az ellenfelek is egyre komolyabban veszik őket.

A Sapa Fehérvár AV19 csapata három győzelemmel és két vereséggel kezdte az osztrák ligában a középszakaszt, s így elérheti célját, bekerülhet a rájátszásba. Vas Márton a csapat céljairól beszélt a Magyar Hírlapnak.

"Azzal a céllal kezdtük el az idényt, hogy végre-valahára bekerüljünk az osztrák bajnokság rájátszásába. Célunk eléréséhez persze kell az is, hogy mindenki hitt a sikerben, és ezért megfeszítetten dolgozott. Ha sikerül a playoff, akkor a klub történetének legnagyobb sikertörténetét írhatjuk meg. Szó sincs arról, hogy hátradőlnénk a fotelben, mert vannak még további terveink az idei szezonban. Nincs helyezésben meghatározott célunk. Minimum a második körbe szeretnénk bekerülni, és aztán, ha az sikerül, akkor rájátszásban még bármi előfordulhat. Nem nézünk nagyon előre, mindig a következő ellenfélre koncentrálunk. Kell is, mert ahogy javultak az eredményeink, már az ellenfelek se vesznek bennünket félvállról, mi több, nagyon is odafigyelnek ránk."

A csatár szerint a legfontosabb az lenne, hogy hazai környezetben kezdjék a rájátszást.
 

"A felsőházban az első négy között kellene végeznünk, mert akkor meglenne az esélyünk, hogy az egyenes kieséses szakaszban hazai pályán kezdjük meg a rájátszást. Ha a továbbjutásról hét mérkőzés döntene, akkor a mindent eldöntő összecsapást itthon játszhatnánk. Ez azért nem akármilyen motivációs tényező."