NBA

Továbbra sem találja önmagát a Magic

megosztom

Tovább robog az észak amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA), már a 37 játéknapot rendezték, amely több látványos, sokpontos mérkőzést is hozott. A nap meccse egyértelműen a Thunder-Clippers volt, amely nem is okozott csalódást, Blake Griffin például az év zsákolását mutatta be.

Sorozatban negyedik vereségét könyvelhette el az Orlando, akik ezúttal Philadelphiában kaptak ki 74-69-re. Az Orlandónak láthatóan komoly problémái vannak támadásban, hiszen nemrég a Bostonnak dobtak negatív csapatrekordot jelentő 59 pontot, ezúttal pedig a gyenge Philly védelem ellen sikerült összehozni 69-et. Dwight Howard idei 16. dupla-dupláját érte el, ma 17 pontot és 11 lepattanót szerzett. A Magic másik magasembere, Ryan Anderson 14 pontja mellett karriercsúcsot jelentő 20 lepattanót ért el.

Ritka pillanatok egyikét élhették át a Spurs drukkerek hajnalban, kedvenc csapatuk ugyanis idegenben tudott nyerni 83-73-ra, ezúttal a Memphis volt a szenvedő fél. Sokan talán lebecsülték a mérkőzés előtt a San Antoniót, ugyanis Parkerék négy nap alatt harmadik idegenbeli meccsüket játszották, azonban a mai összecsapáson nem látszott a fáradtság az együttesen. A Spurs újonca, Kawhi Leonard karrierje második dupla-dupláját könyvelhette el, 12 pontja mellett 10 lepattanót gyűjtött.

Óriási meglepetésre a Minnesota is nyerni tudott idegenben, ők a Houstont verték 120-108-ra. Michael Beasley visszatérése alkalmából a kispadról beállva 34 pontig jutott, de nem csak ő játszott ihletett formában a Wolvesnál, hiszen Kevin Love 29 egységet termelt, de Ricky Rubio is dupla-duplát ért el, ő18 pontot, 11 gólpasszt és 8 lepattanót tett a közösbe. Az említett három játékos 66.7%-kal tüzelt mezőnyből, amelyre nem tudott válaszolni a házigazda. A visszatérő Beasleyről csapattára Martell Webster nyilatkozott: „Korábban jópárszor láttam már Beasleyt hasonló meccseken jól játszani… Nála a folyamatosságra próbálunk törekedni. Ma nagyon koncentrált volt. Beasley és Én korábban érkeztünk, majd dolgoztunk, próbáltam segíteni neki, hogy minél koncentráltabb legyen, mert úgy gondolom, hogyha rendesen összpontosít, akkor megállíthatatlan. Az edzésen mindent megtettünk, a cél pedig az volt, hogy formába lendüljön.

Hiába ült a Jazz két kezdője is öltönyben a hétfői meccsen, A Utah 11 pontos hátrányt ledolgozva 93-89-re verte a Portlandet. Paul Millsap 19 pontjával és 15 lepattanójával a hátán vitte a csapatot Al Jefferson és Raja Bell távollétében, a másik oldalon pedig LaMarcus Aldridge bizonyult a legjobbnak, ő 25 egységet termelt.

Phoenixben veterántalálkozón kapott ki a Suns a Maverickstől, méghozzá meglehetősen simán, 122-99-re. Grant Hillék már a meccs kezdetétől fogva óriási hátrányban voltak, a Dallas gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, ami talán nem meglepő, hiszen Steve Nash-nek sérülés miatt kellett kihagynia a meccset. A címvédőnél három játékos is legalább 20 pontot tudott elérni, a Marion-Carter-West trió 66 pontot termelt.

A nap legjobban várt mérkőzése egyértelműen a Clippers-Thunder összecsapás volt, amelyet a Los Angeles-i gárda nyert 112-100 arányban. A Thundernél Westbrook 31, Durant pedig 36 pontot szerzett, azonban még ez is kevésnek bizonyult a Clippers ellen, akiknél a teljes kezdő megvadult, ugyanis a Paul-Billups-Jordan-Griffin-Butler ötös 94 pontot szorgoskodott össze.

NBA
37. játéknap
Philadelphia-Orlando 74-69
Washington-Chicago 88-98
Miami-New Orleans 109-95
Memphis-San Antonio 73-83
Milwaukee-Detroit 103-82
Houston-Minnesota 108-120
Phoenix-Dallas 99-122
Utah-Portland 93-89
LA Clippers-Oklahoma 112-100

 

megosztom