Manchester City

Tévez fellebezett egymillió fontos büntetése ellen

  • MTI
megosztom

Carlos Tévez, a Manchester City argentin futballistája fellebbezett a Premier League illetékeseinél hat heti fizetésmegvonása, azaz közel egymillió fontos pénzbüntetése ellen.

A klub azért büntette meg a csatárt, mert engedély nélkül utazott hazájába. A szigetországi médiában múlt szerdán megjelent beszámolók szerint a City "súlyos szabálysértéssel" indokolta a 27 esztendős támadóra kirótt szankciót.

Az elmúlt hetekben kapott pénzbüntetésekkel és befagyasztott járandóságával együtt az argentin játékosnak több mint 9,3 millió fontról (kb. 3,3 milliárd forint) kell lemondania. Tévez korábban már fellebbezett a büntetések ellen, de akkor elutasították a panaszát.

A csatárra októberben a City 600 ezer fontos bírságot szabott ki, mert állítólag nem akart beállni csereként a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Később az angol hivatásos futballisták szervezetének nyomására az egyesület megfelezte a büntetést. Roberto Mancini vezetőedző ugyanakkor a közelmúltban azt mondta: azzal, hogy Tévez engedély nélkül hazatért Argentínába, minden hidat felégetett maga mögött.

A futballistát az elmúlt hetekben a Paris Saint-Germain, valamint az AC Milan és az Internazionale környékezte meg.

megosztom