Premier League előzetes

Két baki után javítanának Redknapp fiai

megosztom

Kupahét után hétközi fordulóval folytatódik a Premier League, immáron a 23. kört rendezik Angliában. Láthatjuk játszani a múlt héten mindkét manchesteri gárdát kiütő Liverpoolt, de pályára lép a bajnokság legjobb négy csapata is, lássuk mit várhatunk a keddi játéknaptól.

Wolverhampton-Liverpool 20:45 Hathárom tipp: 2

A Liverpool a múlt héten a Manchester Cityn túllépve bejutott a Ligakupa fináléjába, majd hétvégén az FA-kupában diadalmaskodott a Manchester United ellen. A látszat ellenére azonban nincsenek ilyen jó formában a vörösök, hiszen sorozatban három bajnoki óta nem tudtak nyerni Gerrardék.
A Wolverhampton sem örvendhet túl jó formának: legutóbbi nyolc bajnokiján négy döntetlen mellett négy vereségre futotta a farkasok erejéből.

Hazai oldalon a középpályán lehetnek komoly problémák, mert Jamie O’Hara, Emmanuel Frimpong és Karl Henry sem léphet majd pályára. A másik oldalon komoly hiányzók helyett komoly visszatérőkről beszélhetünk, ugyanis Charlie Adam, Dirk Kuyt, valamint Craig Bellamy ismét a kezdőben kap majd helyet.

Ősszel a Mersey partján 2-1-re nyert a Liverpool, akiknek ma is égető szükségük lenne a három pont begyűjtésére, bár Kenny Dalglish fiainak nem lesz könnyű dolga, hiszen legutoljára az 1978/79-es szezonban tudta oda-vissza legyőzni a ’Pool a Wolverhamptont. A mérkőzés pikantériáját az a tény szolgáltathatja, hogy Dalglish liverpooli visszatérése után pont Wolverhamptonban nyerte meg az első mérkőzését a vörösökkel.

Tottenham-Wigan 20:45
Hathárom tipp: 1

A hazaiak nincsenek túl jó formában a bajnokságot tekintve, két mérkőzés óta nyeretlenek Defoe-ék, ezzel már behozhatatlannak tűnő, 8 pontos hátrányban vannak a listavezető Manchester Cityvel szemben.

A Wigan sorozatban három bajnokit bukott el, nagyon rossz formában van a csapat, legutoljára december 10-én tudott nyerni az együttes. A Tottenham együttesénél Aaron Lennon és Jermain Defoe játéka kérdéses, mindketten a Watford elleni pénteki FA-kupa találkozón szenvedtek sérülést, a csapat segédedzője így nyilatkozott állapotukról: „Nem fognak a csapattal edzeni, ehelyett a konditeremben dolgoznak majd a fizikai állapotukon.”

A vendégek új szerzeménye Jean Beausejour minden bizonnyal játékra jelentkezhet, mint ahogy várhatóan David Jones és Shaun Maloney is visszatérhet sérüléséből.
Ősszel fordított felállásban 2-1-re nyert a Spurs, azonban ez a párosítás mindig izgalmas mérkőzést ígér, tavaly például a Wigan 1-0-ra tudott nyerni a White Hart Lane-en, de ki ne emlékezne a 2009-es mérkőzésre, amikor a Tottenham 9-1 arányban nyert.

Swansea-Chelsea 20:45
Hathárom tipp: x

A Swansea elveszítette legutóbbi bajnokiját, a csapat a Sunderland vendégeként kapott ki 2-0-ra, majd hétvégén az FA-kupától is búcsúzni kényszerült a walesi gárda.
A Chelsea is élt már meg szebb napokat, Villas-Boas fiai legutoljára a Norwich ellen idegenben hullajtottak pontokat, azonban a hétvégén a QPR otthonában nyertek a kékek, ezzel kiharcolták a továbbjutást az FA-kupában.

Hazai oldalon Alan Tate először léphet pályára a szezon során, viszont Josh McEachran nem játszhat anyaegyesülete ellen a kölcsönszerződés értelmében. A vendégek oldalán rengeteg a sérült, Terry, Lampard, Mikel, valamint Ramires sem játszhat majd, míg Drogba és Kalou az Afrikai Nemzetek Kupáján vesz részt.

Az idei szezon az első, amikor a két együttes a legmagasabb osztályban találkozik egymással, ősszel 4-1-re nyert a Chelsea, akiknek már korábban is akadtak problémái a Swansea otthonában, hiszen kilenc fellépéséből csak kettőt tudott megnyerni a londoni egyesület. A kékek sokat szidott támadója, Fernando Torres minden bizonnyal már nagyon várja a mai meccset, ugyanis legutoljára  szeptemberben talált be, épp a Swansea ellen, az azóta eltelt 17 mérkőzésen (mintegy 15 óra tiszta játékidő) mind a klubcsapatánál, mind a válogatottban eredménytelen a spanyol.
 

Manchester United-Stoke 21:00 TV:Digisport
Hathárom tipp: 1

Bár az FA-kupából búcsúzni kényszerültek Alex Ferguson fiai, mégsem lehet azt mondani, hogy rossz formában lenne a csapat, hiszen legutolsó kilenc bajnokijából hetet megnyertek a vörösök. Jonny Evans nyilatkozata mindenképp bizakodásra adhat okot a United drukkereknek: "Általában jól kezeljük ezeket a csalódást keltő momentumokat, ebben igazán jó a csapat.”

A Stoke sokáig jól szerepelt a bajnokságban, az utolsó két mérkőzésén viszont csak egy pontot szereztek Crouch-ék, hétvégén az FA-kupában a Derby County ellen sikerült továbbjutniuk.
A Liverpool elleni pihenő után Rio Ferdinand ismét a United kezdőjében találhatja magát, viszont Nani, Rooney és Jones visszatérése szinte kizárt.

A Stoke csapatánál Matthew Etherington játéka kérdéses, aki a Derby elleni FA-kupa meccsen szenvedett kisebb sérülést.

Habár ősszel 1-1-es döntetlent ért el a Stoke a United ellen, mégsem fűzhetnek komoly reményeket ehhez a mérkőzéshez Woodgate-ék, hiszen a Stoke legutoljára 1976-ban nyert az Old Traffordon, ráadásul a Vörös Ördögök ebben a felállásban utolsó hét meccsükön 20:1-es gólaránnyal rendelkeznek a Stoke ellen.

Everton-Manchester City 21:00 Hathárom tipp: 2

A kisebbik liverpooli gárda komoly bajban van, hiszen nagy meglepésre csak a 14. helyet foglalják el 22 forduló után a Premier League-ben, ráadásul utóbbi négy meccsén nyeretlen a gárda.

A vendégek komoly kupafiaskón vannak túl, Roberto Mancini fiai a múlt héten a Ligakupa elődöntőjében véreztek el, viszont elmúlt három bajnokiját megnyerte a City. Hazai oldalon komoly hiányzókkal lehet számolni, mert Jagielka, Distin, Coleman, Rodwell, valamint Osman továbbra sem játszhat.

Jó hír a City drukkerek számára, hogy letöltötte eltiltását, így visszatérhet a csapatba Vincent Kompany. Mario Balotelli továbbra is eltiltását tölti, míg a Touré testvérek az Afrikai Nemzetek Kupáján szerepelnek. Kompany egyébként bizakodóan várja a szezon második felét: „Úgy gondolom, hogy a csapat egyre erősebb lesz, ahogy a szezon végéhez közeledünk… Elérkezett az az idő a bajnokságban, amikor meg kell mutatni a valódi tudásunkat mind mentálisan, mind fizikálisan."

Sokan talán azt gondolnák, hogy a City könnyedén nyerhet Liverpoolban, azonban nem szabad elfeledkezni arról a tényről, hogy a manchesteri gárda a Premier League küzdelmei során 14 alkalommal látogatott a Goodison Parkba, viszont csak két alkalommal tudott nyerni.

Premier League, 23. forduló
Január 31., kedd
Swansea-Chelsea 20:45
Tottenham-Wigan 20:45
Bolton Wanderers-Liverpool 20:45
Manchester United-Stoke City 21:00
Everton-Manchester City 21:00
Február 1., szerda
Aston Villa-Queens Park Rangers 20:45
Blackburn Rovers-Newcastle United 21:00
Bolton Wanderers-Arsenal 21:00
Fulham-West Bromwich Albion 21:00
Sunderland-norwich city 21:00

 

megosztom