Minden NBA-rajongó emlékezhet a tavalyi Melo-drámára, a hosszú huzavona vége az lett, hogy Carmelo Anthony Chauncey Billupsszal karöltve New Yorkba költözött, néhány fiatal, tehetséges játékosért. Ekkor talán mindenki azt gondolta, hogy vége van a Denvernek, kezdődhet az újjáépítés, azonban a Nuggets még így is ötödik helyen jutott a rájátszásba, bár a playoff nem sikerült túl hosszúra, az Oklahoma ellentmondást nem tűrően 4-1-es összesítéssel küldte nyári pihenőre Lawsonékat.

A következő óriási problémát a lockout jelentette, ha szétnézünk a ligában, nem találunk még egy olyan csapatot, akit ennyire megviselt volna ez az időszak. Elég csak abba belegondolni, hogy három játékos szerződése járt le a Nuggetsnél, s mivel mindannyian Kínába igazoltak a lockout idején, és az ottani szabályok szerint a kínai szezon végéig nem térhetnek vissza Amerikába, ezért a Denvernek esélye sem volt meghosszabbítani ezen játékosok szerződését. Ilyen módon lényegében két kezdőjétől és egy cseréjétől szabadult meg a Nuggets: Wilson Chandler az Anthony-féle csere során érkezett Denverbe, Kenyon Martin évek óta kezdő volt a csapatban, JR Smith pedig a liga egyik legponterősebb cseréje volt.

Annak ellenére, hogy a csapat rendkívül meggyengült, érdemi erősítés nem történt a holtszezonban. Még a draft estéjén volt egy csere, amely során Raymond Feltont Portlandbe küldte a Nuggets Andre Millerért cserébe. A lockout lezárása után érkezett még Koufos, valamint a címvédőtől egy draftcetliért cserébe Rudy Fernandez és Corey Brewer is.

Az elkeseredett Nuggets drukkereknek két oka volt az örömre a tavalyi szezon óta: sikerült meghosszabbítani Nené és Arron Afflalo szerződését. Mindent egybevetve, a Nuggets holtszezonja katasztrofálisan sikerült, gyakorlatilag az elmúlt években ilyenre nem is nagyon volt példa, talán csak akkor, amikor LeBron James távozott Clevelandből.

Ilyen előzmények mellett a legelvetemültebb szakértők is csak az 5-8. hely közé sorolták a Denvert, bár ezen illetők szellemi épségét sokan megkérdőjelezték. A Nuggets azonban minden előzetes várakozást felülmúlt, jelenleg nyugati második a csapat, 14 győzelem mellett 6 vereséget könyvelhettek el George Karl mester fiai.

Önmagában a 14-6-os mutató talán nem néz ki olyan jól, de nem árt megemlíteni azt sem, hogy a Nuggets olyan csapatokat vert már meg idén, mint a Dallas, a Utah, a Lakers, a Miami, valamint a Philadelphia, ráadásul nemrég volt egy hat mérkőzésből álló győzelmi széria, ami magában foglalt egy öt meccsből álló hibátlan idegenbeli túrát is.

A csapat sikeressége elsősorban George Karlnak köszönhető, aki már évek óta a liga egyik legjobb vezetőedzője, amit idei munkájával végleg bebizonyított is. Nem sokan lettek volna képesek ilyen állapotba hozni ezt a keretet ilyen rövid idő alatt, gyakorlatilag három meghatározó játékosától vált meg a csapat, ráadásul nem sokkal korábban a vezér is távozott, nincs igazi erőcsatár a Nuggetsnél, és a cserepad is elég vékonynak tűnt a szezon előtt. Karl azonban mindegyik problémát megoldotta.

A csapatnak jelenleg nincs olyan klasszikus értelemben vett vezére, mint anno Anthony volt, van viszont Nené, Gallinari, valamint Lawson, akik kiválóan megoldják a rájuk szabott feladatot. Karl megoldotta az erőcsatár kérdést is: A Mozgov-Koufos duó sok játékidőt kap centerben, míg a korábban Mozgovék helyén játszó Nené átvette az erőcsatár szerepét. Nagyon kevesen mertek volna fogadni arra, hogy ez a húzás működhet, a szezon harmadánál azonban kijelenthetjük, hogy bevált. Mindezen húzások mellett talán a legfontosabb, hogy Coach Karl csodát tett a denveri kispaddal. Talán nincs még egy játékos a ligában, aki annyi szidást kapott volna az elmúlt évek során, mint Al Harrington. Gyakorlatilag már mindenki lemondott róla, egy-két év alatt cserélhetetlenné vált, a szerződését csak amnesztizálni lehetett volna, azonban a csonka szezonban Harrington újra elkapta a fonalat, gyakorlatilag a Legjobb Hatodik Ember cím egyik fő várományosa is lehetne. Az erőcsatár ritkán játszik 25-30 percnél többet, mégis 14.9 pont mellett 5.5 lepattanót átlagol. A másik említésre méltó cserejátékos Andre Miller, aki 36 éves korára újjászületett, nemrég már a kezdőbe is beverekedte magát. Miller 10.8 pontot és 7.3 gólpasszt átlagol meccsenként, és már hat dupla-duplát könyvelhetett el a szezon során. A kispad harmadik fontos láncszeme Rudy Fernandez lehet. A spanyol játékos gyengén kezdte a szezont, az utóbbi időben (ha egészséges volt) viszont sorozatban 10 pont fölött termel meccsenként, így előbb-utóbb vele is komolyan lehet majd számolni.

Ilyen körülmények között kijelenthető, hogy George Karl kitűnő munkát végzett, egy szimpatikus, szerethető csapatot hozott össze. A jövő egyértelműen az övék, hiszen Ty Lawson és Danilo Gallinari nagyon fiatal még, hihetetlenül tehetségesek, az Afflalo-Nené páros pedig kiváló kiegészítést jelent számukra, a legnagyobb kérdés az lehet majd, hogy sikerül-e olyan vezért szerződtetni, esetleg kinevelni, mint Carmelo Anthony volt? Úgy véljük, hogy bőven rájátszásra érett a csapat, bár talán erőn felül teljesítenek, a produkciójuk idővel visszaeshet, de ez így önmagában már nagyon szép teljesítmény, főleg úgy, hogy pár hónapja még ezer sebből vérzett a csapat.

A hét legszebb jelenetei:

A hét játékosa: Blake Griffin (Los Angeles Clippers)

A döntés talán vitatható, azonban a Clippers Griffin vezérletével olyan csapatokat győzött le a héten, mint az Oklahoma, a Denver, vagy épp a Memphis. Griffin számtalan szép kosarat szerzett, köztük az idei év eddigi legnagyobb zsákolását. A fiatal játékos 21.3 pontot és 9.5 lepattanót átlagolt.

A hét mérkőzése: 2012.01.26. Orlando-Boston 83-91

Egy héttel azután, hogy az Orlando negatív csapatrekordot jelentő 56 pontot dobott a Bostonnak, rendesen bekezdett hazai pályán, volt olyan pontja a mérkőzésnek, ahol már 27 ponttal is vezetett a hazai együttes, a Boston kilátástalan játéka viszont egy pillanat alatt megváltozott, így Doc Rivers fiai még ilyen nehéz helyzetből is fel tudtak állni.