Heti 6:3

Bronzot hoztak a pólósaink, Djokovics megállíthatatlan, magyar légiósok főszerepben

Ismét eltelt egy hét, így újra jelentkezünk a Heti 6:3 rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést tárunk a nagyérdemű elé!

Heti hatos

Djokovics mesterhármasa

Óriási csatában, öt szettben nyerte meg a tenisz Australian Open férfi egyesének döntőjét Novak Djokovics Rafael Nadal ellen. 5 óra 53 perc alatt, minden idők leghosszabb Grand Slam-döntőjében győzött a szerb, aki ezzel megvédte címét a tornán, sorozatban hetedszer győzte le Rafael Nadalt, ráadásul sorozatban háromszor tette ezt GS-döntőben. Nadal ugyanakkor ezzel a vereséggel az első játékos lett, aki egymás után három GS-finálét veszített el. Djokovics számszerűen 5:7, 6:4, 6:2, 6:7 (5-7), 7:5-re múlta felül riválisát. Ez azért is nagy szó, mert a maratoni finálé előtt egy nappal kevesebbet pihenhetett, mint spanyol riválisa. De úgy látszik a világelsőt ebben az évben sem lesz könnyű megállítani. A női döntőben Viktorija Azarenka 6:3, 6:0-ra legyőzte Marija Sarapovát, ezzel pályafutása első Grand Slam-sikerét aratta.

Djokovics a serleggel - Fotó: AFP

Bronzérem a férfi pólósainktól

A magyar férfi válogatott bronzérmet szerzett az eindhoveni vízilabda Európa-bajnokságon, miután a vasárnapi helyosztón 12-9-re nyert a világbajnoki címvédő olaszok ellen. Ha azt nézzük, hogy Peking óta ismét érmet szereztünk világversenyen, akkor pozitívnak tekinthetjük a végeredményt. Amennyiben azonban a Montenegro elleni elődöntő jut eszünkbe, ismét összeszorul az öklünk, mert a csapat sokadszor kap ki a legjobb négy között egy olyan meccsen, amin legalább annyi esélye van a győzelemre, mint ellenfelének.

Kásás Tamás a Hathárom TV kamerája előtt el is ismerte, ezen az Eb-n nem érdemeltek döntők.

A női vízilabdázók is bronzot hoztak

Az oroszokat 9-8-ra verve érdemelte ki a magyar nőivízilabda-válogatott a hollandiai Európa-bajnokságon a harmadik helyet. A magyar válogatott az eindhoveni bronzzal a tizenegyedik Európa-bajnoki érmet szerezte a női szakágnak, amelynek legjobbjai az Eb-k 1985 óta íródó történetében a hollandiai tornáig két aranyat, öt ezüstöt és három bronzot gyűjtöttek össze. Ismerjük el, a női vízilabdázóinktól vártuk legkevésbé, hogy ott lesznek a londoni olimpián, de most erre is megnőtt az esélyük. Sőt, Merész András szövetségi kapitány kijelentette, természetesen Londonban csakis az aranyéremre hajtanak.

A minimális célkitűzést hozta a Mocsai-csapat

A magyar férfi kézilabda-válogatott a szövetség elnöksége által elvárt minimális célkitűzést teljesítve a nyolcadik helyen végzett a szerbiai Európa-bajnokságon.
 A csoportból két döntetlennel és az olimpiai bajnok franciák legyőzésével továbblépett együttes számára elérhető közelségbe került az elődöntő, ám kiderült, a csapat erőn felül teljesített, a játékosok nem tudtak a folytatásban is kiemelkedő teljesítményt nyújtani.
"A csoportmérkőzések alatt jól játszottunk, két döntetlen és az olimpiai és világbajnok franciák elleni győzelem volt a mérlegünk annak ellenére, hogy Iváncsik Tamás súlyos térd-, Zubai pedig hasi sérülést szenvedett" - mondta Mocsai Lajos.

A magyar válogatott Svédországba utazik április első hétvégéjén, ahol a házigazdák mellett a Pánamerikai játékokon második Brazília és a mostani Európa-bajnokságon bravúrosan ötödik helyet szerző Macedónia csapatával küzd meg a londoni részvételért.

Mindent összevetve ez a legkönnyebb csoport, így Mocsai Lajos együttese bárki ellen eséllyel léphet pályára.

A legkönnyebb csoportba kerültünk - Fotó: MTINémeth Krisztián végre bizonyíthat

Németh Krisztián - szemben a legutóbbi hírekkel, melyek szerint Görögországba igazol - csütörtökön féléves szerződést kötött a holland élvonal 15. helyezett labdarúgócsapatával, a Waalwijkkal. Az újonc csapatnak csatárra volt szüksége, hogy stabilizálja magát az élvonalban, és ebben lehet az együttes segítségére a magyar futballista, akiről nagyon jó véleménnyel van Ruud Brood vezetőedző.

Németh hétvégén kezdőként bemutatkozott az RKC Waalwijkben, amely hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Venlót. A 85. percben lecserélt támadó büntetőt harcolt ki, amelyet csapattársa értékesített is.


Szalai Ádám nagy visszatérése

A Mainz Szalai Ádámmal a kezdőcsapatban bő negyedóra alatt eldöntötte a Freiburg elleni összecsapást a Bundesliga 19. fordulójában. A magyar támadó kiállítást és büntetőt harcolt ki, ezzel főszerepet vállalt csapata győzelmében. A szurkolók lefújás után ezért külön köszöntötték. A magyar csatár pedig a kerítésről vezényelte a drukkereket. Pedig néhány hete még közel sem tűnt ilyen fényesnek a támadó esélye a visszatérésre, hiszen egy évig tartó sérülése után decemberben ismét heteket kellett kihagynia az edzésből. Ám a magyar támadó türelméről és elszántságáról tett tanúbizonyságot, így most jogosan ünnepelhet a mainzi publikummal.

"Ez a fiú aranyat ér. Olyan típus, aki az igazi mainzi mentalitás hordozója. Róla átragad a lelkesedés a csapatra és a közönségre is." - áradozott a magyar futballistáról Christian Heidel, a Mainz menedzsere.


Heti hármas

Talmácsi végleg befejezte két keréken

A hazai ralibajnokságban folytatja versenyzői pályafutását Talmácsi Gábor, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztese. A 30 esztendős pilóta a MotoGP és a Superbike motoros sorozatokban is rajthoz állhatna, de olyan csapatok színeiben, amelyek nem rendelkeznek megfelelő technikai háttérrel ahhoz, hogy a győzelemért szálljon harcba.

„Nagyobb motivációt érzek magamban arra, hogy négy keréken versenyezzek. Egyetlen korábbi döntésemet sem bántam meg. Csupán egy esetben, a 2009-es váltást illetően vannak kételyeim. Érvényes szerződésem volt Jorge Aspar Martinez csapatával, ám a médiajogok és a második számú motor hiánya miatt konfliktus alakult ki közöttünk. Nagyon gyors döntést kellett hoznunk a menedzseremmel. Ha akkor picit több időm lett volna mérlegelni, talán minden másképp alakul...” - nyilatkozta Talmácsi Gábor, akinek visszavonulásával nem csak a magyar motorsport, hanem a fiatalok is példaképet vesztettek.

Talmácsi négy kerékre váltBayern München "nagy" poénja

Nagy felháborodást váltott ki Németországban a bajorok rosszul elsült vicce. A Bayern München teljes Internetes szurkolótáborát átverte, amikor a német klub marketingfogása sült el igen rosszul.
Egy "nagy igazolásról" jelentek meg hírek a Bayern hivatalos Facebook-oldalán. A konkrétumokról később kívánták lerántani a leplet. A szurkolók természetesen azonnal lázas találgatásba kezdtek, szóba jött Carlos Tévez, Dimitar Berbatov és Xherdan Shaqiri is.

Majd miután a szurkolók "lájkolták" a csapat hivatalos oldalát, engedélyezték, hogy az alkalmazás hozzáférjen személyes adataikhoz, megjelent még egy videó. Ebben a klub menedzsere, Christian Nerlinger felfedi a "nagy igazolás" kilétét: valójában ez az egész egy olyan alkalmazást promótált, amely segítségével a szurkolók saját profilképüket és nevüket láthatják viszont egy 8-as számú Bayern-mezen. Nem csoda, hogy ezután rajongói panaszok százai árasztották el a közösségi oldalakat, a bajor klub pedig bocsánatot is kért az akcióért.

Köteles László sérülése

A belga Genk hétközi bajnokiján megsérült Köteles László, az együttes magyar kapusa, akinek hat hetet biztosan ki kell hagynia. A hálóőr combizma három helyen beszakadt, emiatt helyette a belga Logan Bailly védi majd a Genk kapuját. A 26 éves belga kapust épp most szerződtette a bajnoki címvédő klub, így egyből megkapja a lehetőséget a bizonyításra. Köteles hosszú idő után került reflektorfénybe a Genknél a tavalyi évben, remélhetőleg vissza tudja verekedni magát a kapuba, és nem egy újabb keserves esztendő vár rá.