Haladás

Artner Tamás továbbra is csatárt venne

megosztom

Egy támadót még mindenképpen szeretné zöld-fehérben tudni a Haladás Sopron Bank mestere, Artner Tamás.

Sorozatban játssza előkészületi mérkőzéseit a Haladás Sopron Bank együttese. Legközelebb szerdán, 15 órakor Szombathelyen, az akadémia műfüvén fogadják a vasiak az NB II-es Sopront.

"Az utóbbi időben játszottunk Siófokon, Lipóton, a hétvégén megyünk Ausztriába, úgy gondoltam, hogy a felkészülési időszakban nem tesz jót ennyi utazás, ezért kértem, hogy a szerdai edzőmérkőzést idehaza rendezzük -jelezte a haladas.hu-nak Artner Tamástól, a Haladás vezetőedzőjétől. - Persze az sem utolsó szempont, hogy szurkolóink így legalább eggyel többször láthatják a fiúkat. Szerencsére a soproniak partnerek voltak a változtatásban, így hát szerdán a az akadémia műfüvén futballozunk. Búrány Zoltán már játszhat, ugyanakkor Korolovszky Gábor és Kenesei Krisztián továbbra sem léphet pályára. Ők a többiektől külön edzettek a héten, mindketten speciális gyakorlatokat végeztek, reményeim szerint szombaton, az Admira Wacker ellen már számíthatok rájuk."

Eddig Kulcsár Kornél és Nagy Dániel érkezett a csapathoz, de Artner Tamás még szeretne igazolni.

"Továbbra is jó lenne egy csatárt a sorainkban látni. Két jelöltem is van, az elsőszámú kiszemelttel és klubjával már felvettük a kapcsolatot, míg a másik futballista ügyében egyelőre csak tapogatózó lépéseket tettünk. Neveket azonban nem szeretnék említeni."

További átigazolási hírekért, pletykákért kattints ide!

megosztom