Karrier

Roberto Carlos az év végén visszavonul

Roberto Carlos a spanyol Marca napilapnak adott interjúban bejelentette visszavonulását. A 38 éves brazil balhátvéd ezt az évet még végigjátssza, decemberben hagy fel a futballal, de azt követően is jelenlegi klubja, az orosz Anzsi Mahacskala alkalmazásában marad.

Roberto Carlos az év végén visszavonul

A Real Madrid korábbi ikonja a Marca újságírójának elárulta, ez az utolsó éve aktív labdarúgóként, szerződése ugyan 2013 nyaráig köti az Anzsihoz, de egy kitétel szerint 2012 végén szögre akaszthatja a stoplist.

"Eljött az ideje, hogy befejezzem a játékot. A testem már nem bírja a terhelést, a mérkőzéseket, a rengeteg utazást. Tizenhét éve vagyok profi, de ez az utolsó évem" - indokolta döntését az Anzsi csapatkapitánya. "Nem azért hagyom abba, mert sérült vagyok, hanem mert úgy érzem, teljes volt a karrierem. Játszottam a Palmeirasban, a Real Madridban, az Internazionaléban is, játékosként mindent elértem. Ezt követően szeretnék pihenni és több időt tölteni a családommal" - tette hozzá a brazil futballista.

Roberto Carlos 1995-ben igazolt Európába a Palmeirastól, egy évig az Internazionalét erősítette, majd 1996 és 2007 között a Real Madrid játékosa volt, ahol 370 mérkőzésen 47 gólt szerzett, és a világ egyik legjobb balhátvédje lett belőle, emellett minden létező trófeát megnyert. A madridi évek után előbb a Fenerbahcéhez majd a Corinthianszhoz szerződött, hazájából 2011 februárjában az Anzsi Mahacskala nagyratörő elnöke csábította Oroszországba, ahol néhány hónapja játékos-edzőként is segíti a csapatot. A brazil válogatottól 2006-ban világbajnokként és vb-ezüstérmesként vonult vissza.