Újpest

Szpisljak elégedett a telki edzőtáborral, sokat javult a csapat hangulata

Lezárult az Újpest labdarúgócsapatának telki edzőtáborozása, a kemény elvégzett munka után a csapat vezetőedzője, Zoran Szpisljak elégedetten értékelt.

"Ebben a három hétben nemcsak fizikai munkát végeztünk, hanem technikai és taktikai felkészítést is, amelyeket együtt kell felépíteni. A játékosok megfelelő terhelést kaptak, hogy tavasszal a maximumot legyenek képesek nyújtani. A jelenlegi felkészültségi szintjükkel és a munkájukkal elégedettek vagyunk, és a tesztek eredményei szerint azon a szinten állnak, amelyen ilyenkor lenniük kell. A Telkiben eltöltött időszakkal elégedettek vagyunk, és nemcsak azért, mert mindenki jól dolgozott, hanem azért is, mert erősödött a csapat kohéziója, ezáltal javult a hangulat az öltözőben és a pályán is. Az újak beilleszkedése is sikerült, a hozzáállásuk jó volt az új környezethet és a többiek is befogadták őket. Köszönöm a munkát a stábomnak és a csapatnak is, mert úgy fejeztük be ezt a két hetet, ahogyan azt a kezdetekkor elterveztük.
 
Zoran Szpisljak az ujpestfc.hu-nak beszélt a jövő heti feladatokról is. "Most jön a következő fázis, amikor már 90 percre építkezünk, és nagyobb hangsúlyt fektetünk a gyorsaságra és a frissességre is. A legfontosabb célunk, hogy a törökországi edzőtáborra olyan állapotba kerüljenek a játékosok, hogy végig tudják játszani a mérkőzéseket, minél nagyobb iramban. Sajnáljuk, hogy Kovács Dani megsérült, és most úgy néz ki, hogy két-három hetet nem lehet a csapattal. Az viszont jó hír számunkra, hogy a többiek – Kabát Péter, Kiss Zoltán, Egerszegi Tamás és Magos Mátyás – már edzhetnek"