Férfi kézilabda Eb

Dánia legyőzte Spanyolországot, ott van a fináléban!

A Szerbiában zajló férfi kézilabda Európa-bajnokság pénteki első elődöntőjében a világbajnoki ezüstérmes Dánia hatalmas csatában legyőzte a Spanyolországot.

A januári világbajnokság után sokan az egyik legfőbb esélyesként tekintettek a torna előtt a vb-ezüstérmes dánokra, Ulrik Wilbek együttese azonban nem úgy kezdte a tornát, mint ahogy várni lehetett volna.

Dánia a középdöntőbe nulla ponttal érkezett, de mivel ott mind a három mérkőzését megnyerte, az eredmények szerencsés alakulásának is köszönhetően beverekedte magát az elődöntőbe, ahol a torna talán legkiegyensúlyozottabb csapatával, Spanyolországgal találkozott. Valero Rivera csapata az Eb egyetlen olyan együttese volt, amely még veretlenül állt, pechükre azonban éppen az elődöntőben szakadt meg ez a remek széria - így lemondhattak aranyérmes álmaikról.

Az összecsapást a spanyolok kezdték jobban, de miuátn Mikkel Hansenék (24) felvették a találkozó ritmusát, fokozatosan vették át a játék irányítását. Az első félidő hajrájában a Köbenhavn átlövőjének zseniális időntúli szabaddobásával kétgólos dán előnnyel mentek pihenőre a csapatok, a fórt pedig a találkozó második felében is tartani tudták a skandinávok. Ugyan a mérkőzés vége előtt a spanyolok kiegyenlítettek, de Dániának volt még muníciója, így végül szoros csatában felülmúlták ellenfelüket.

Az északiak sikere azt is jelenti, hogy a 2011-es világbajnokság után az Európa-bajnokság döntőjében is jelenésük lesz, és 2008 után újra esélyük lesz arra, hogy felüljenek a kontinens trónjára. A vasárnapi aranycsatában a szerb-horvát találkozó győztesével csapnak majd össze.

Férfi kézilabda Eb
Elődöntő
DÁNIA-SPANYOLORSZÁG 25-24 (12-10)
Belgrád, játékvezetők: Krstic, Ljubic (szlovének)
DÁNIA: Landin, Cleverly (kapusok), L. Christiansen 1, M. Christiansen, Eggert Jensen 3 (1), M. Hansen 4, Lauge Schmidt 6, Lindberg 1, Mogensen 3, Markussen, Nielsen, Spellerberg, Söndergaard Sarup, Svan Hansen 1, H. Toft Hansen 2, R. Toft Hansen 4. Szövetségi kapitány: Ulrik Wilbek.
SPANYOLORSZÁG: Hombrados, Sierra (kapusok), Aguinagalde 5, Canellas, A. Entrerrios, R. Entrerrios 3, Garcia Parrondo 1, Guardiola, Gurbindo 1, Juanín Garcia 1, Maqueda 4, Morros 1, Romero 2 (2), Sarmiento 2, Tomas 2, Ugalde 2. Szövetségi kapitány: Valero Rivera.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 2/2