NBA

A Memphis ellen javított az LA Clippers

  • Molnár Dávid
megosztom

A forgalmas szerdai játéknapot követően csütörtökön mindössze két mérkőzést játszottak az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 33. játéknapján. Az LA Clippers a Memphis Grizzlies csapatán kerekedett felül, míg a Boston Celtics az Orlando Magic otthonában tudott diadalmaskodni.

Blake Griffin ott folytatta, ahol szerdán a Lakers ellen abbahagyta, és a Clippers szerencséjére Chris Paul is fel tudott nőni csapattársa teljesítményéhez visszatérése utáni második meccsén. A Clippers két sztárja 38 pontot szerzett összesen a csapatnak, Paul emellé még 7 assziszttal is kiszolgálta a társait, míg Griffin a 20 pontján túl 9 lepattanót és 8 asszisztot jegyzett.

Griffin (kékben) volt a Clippers vezére - Fotó: nba.com

Rudy Gay és Marc Gasol voltak a Grizzlies húzóemberei. Utóbbi két értékesített büntetődobásával már 91-89-re is feljött a Memphis, de az utolsó percben a hazaiak 7 pontot szereztek egymás után, ami eldöntötte a mérkőzés kimenetelét. A Grizzlies 7 meccses győzelmi szériáját követően immáron másodszor kapott ki, és ezzel visszacsúszott a csoportjának harmadik helyére, míg a Clippers megerősítette top pozícióját a csendes-óceáni divízió élén.

Önmagában a Boston Orlandóban elkönyvelt sikere is szenzációnak minősülne, de amilyen módon ezt sikerült elérniük, az végképp megsüvegelendő teljesítmény. A Celtics 27 pontos hátrányt dolgoztt le, és nyert az Orlando Magic otthonában. Dwight Howard dupla dupláig jutott (16 pont, 16 lepattanó), azonban a második félidőben a Boston felőrölte a hazaiak támadásait, mindössze 25 pontot szereztek a Magic játékosai, összesen. Ezzel szemben a bostoniak 54 egységig jutottak, a szintén dupla dupláig jutó Paul Pierce (24 pont, 10 assziszt) és Kevin Garnett (12 pont, 10 lepattanó) vezérletével.

Ezúttal is kénytelenek vagyunk a játéknap legszebb mozdulatait Blake Griffinnek ítélni. Két videó segítségével is megmutatjuk, hogy miért.

NBA
33. játéknap
Orlando Magic - Boston Celtics 83-91
Los Angeles Clippers - Memphis Grizzlies 98-91

 

megosztom