MLSZ

Bemutatták a Bicskei Bertalan életéről szóló könyvet

megosztom

Az MLSZ székházában bemutatták Kiss László Berci című könyvét, amellyel a szövetség a tavaly elhunyt egykori válogatott játékosnak, szövetségi kapitánynak állított méltó emléket.

Dr. Vági Márton főtitkár beszélt arról, hogy a labdarúgó-szövetség vezetőségének eltökélt célja a múlt értékeinek megőrzése, ennek egyik módja a könyvkiadói tevékenység. Az MLSZ december elején adta ki a nagyon jó fogadtatásra talált Királyok, hercegek, grófok című könyvet, amelyet a Berci című követ - számolt be az mlsz.hu.

A folytatásban Berzi Sándor alelnök elevenítette fel, hogy 1979-ben, az MTK egyik akkori vezetőjeként dolgozott először Bicskei Bertalannal, aki sikeres játékos-pályafutása után rendkívül tudatosan készült az edzői pályára.

Berzi Sándor kiemelte – miközben a hallgatóságban lévő Keller József, Deák Sándor, Zsivóczky Gyula tekintetét is kereste egy pillanatra –, hogy a magyar ifjúsági válogatott 1960 után először 1984-ben nyerte meg a kontinensbajnokságot, mégpedig Bicskei Bertalan irányításával.

Kiss László, az egykori élvonalbeli játékosból lett kiváló sportújságíró, a kötet írója elmondta, nehéz volt a tavalyi esztendő a számára, hiszen a magyar futball nagy halottjai közül Bicskei Bertalan, Berci a barátja, Szojka Ferenc Salgótarjánban az edzője volt, Albert Flórián életéről is könyvet írt.

A Berci című könyv hamarosan könyvterjesztői forgalomban is kapható lesz, sőt február első napjaitól a Flórián üzletközpontban különleges példányai is megvásárolhatóak lesznek.

megosztom