NFL

A kék mez átka sem zavarja Tom Bradyéket

  • VNA
Címkék:
megosztom

Nem hisz a babonában a New England Patriots - a csapat újra kék mezben lép pályára a SuperBowlon.

Néhány nappal az idei SuperBowl előtt eldőlt, hogy a csapatok milyen színű mezben lépnek pályára a február 5-én Indianapolisban sorra kerülő eseményen. Mivel hivatalosan a New York Giants számít az idegenben játszó együttesnek, így El Manning és csapata - a klub honlapjának tájékoztatása szerint - fehérben léphet majd pályára. Mivel idén az AFC bajnokáé a választás, így most az ellenfél, a New England Patriots határozhatta meg ugyanis saját színeit. Tom Bradyék pedig érthető módon a kék színű szerelés mellett döntöttek az esztendő egyik legrangosabb sporteseményére.

Érdekesség, hogy négy éve, a 2008-as - éppen a Giants ellen elveszített (14-17) - döntőben is kékben játszott a Patriots. Úgy tűnik, hogy bár Bradyék akkor 18-0-s mérleggel érkeztek meg a döntőbe és bukták el végül a tökéletes szezont, mégsem babonásak, legalábbis ilyen szempontból. A Giants ugyanakkor az utóbbi időszakban sikert-sikerre halmozott fehér mezében, hiszen a 2008-as SuperBowl megnyerése mellett az idei rájátszásban a Green Bay Packers és a San Francisco 49ers ellen is ezt viselték győztes meccsen.

megosztom