Felkészülés

Sevcsenko is betalált, a Dinamo Kijev kiütötte a Videotont

A Videoton a spanyolországi Impact Kupán 0-0-s félidőt követően 5-0-ra kikapott az ukrán Dinamo Kijevtől.

A Videoton kőkemény edzőmeccsre számított és nem is kellett csalódnia a Dinamo Kijev ellen. Érdekesség, hogy az ukrán csapat vezetőinek kérésére a mérkőzés két félidejében két különböző labdával játszottak a csapatok.

Nem feltétlen ez lehetett az oka, de az első félidőben a Videoton nem találta a ritmust, az energiáit 99 százalékban a védekezés foglalta le. Mintha csak az ukrán csapat a Barcelona lett volna, olyan labdabirtoklási fölényt harcolt ki. Az ellencsapások nagyobbrészt már az első passzoknál elakadtak, igaz az ukránoknak sem volt nagy helyzeteik.

Az egyetlen Vidi-lehetőség Brachi előtt adódott: a légiós 19 méterről végzett el egy szabadrúgást, a labda alig kerülte el a kijeviek kapuját. Az első félidőt a fehérváriak a Bozsovics - Brachi, Vinícius, Caneira, JeffSilva - Oliveira, Mitrovics, Tóth B., Kovács I., Walter Lee - Nikolics összeállításban játszották.

A fordulás után is maradt az ukrán fölény: Rybalka távoli lövését Bozsovics védte nagy bravúrral. A 61. percben azonban már ő sem tudott menteni: Dudu passzolt a bal oldalon érkező Beatonak, aki 8 méterről a jobb alsóba lőtt (1-0).

Alig tíz perccel később Husiev tekert jobbról a kapu elé, ahol érkezett Sevcsenko és 5 méterről a kapuba fejelt (2-0). A hajrában teljesen elkészült az erejével a Videoton: Sevcsenko passzolt Milevskyhez, aki szintén bevette a kaput (3-0).

A 84. percben Egy sután eltalált kapuralövés Duduhoz pattant, aki közelről a kapuba lőtte azt (4-0). A hajrában egy kreatív támadás végén Eskobar is betalált, így kiütés lett a találkozó vége (5-0).