Férfi kézilabda Eb

Macedónia és Szlovénia játszik az olimpiai selejtezőért

A macedón férfi kézilabda-válogatott legyőzte a házigazda Szerbia együttesét az utóbbi számára már tét nélkül mérkőzésen az Európa-bajnokság középdöntőjének I. csoportjában, így odaért a csoport harmadik helyére, és Szlovénia együttesével játszhat az Eb ötödik helyéért, ami biztosan olimpiai selejtezős részvételt ér.

Macedónia győzelmével 5 ponttal zárta a középdöntőt, amivel hármas holtversenybe került Lengyelország és Németország együtteseivel. Mivel a három csapat egy-egy győzelmet ért el egymás ellen, az ezeken a meccseken kialakult gólkünbség döntött köztük, amiben a macedónok lettek a legjobbak +1-es mutatóval (Németország ugyanannyi gólt kapott ezeken a találkozókon, amennyit lőtt, a lengyelek pedig -1-gyel zártak).

Így az 5-6. helyért Macedónia-Szlovénia mérkőzést rendeznek, mivel a II., a magyar csapatot is tartalmazó csoportban utóbbiak lettek a harmadikak. Kettőjük párharcának győztese már biztosan olimpiai selejtezőn vehet részt, és ha Szerbia megnyeri az Európa-bajnokságot, akkor a hatodik hely is selejtezőt ér.

Férfi kézilabda Eb
Középdöntő, I csoport
Macedónia-Szerbia 22-19 (11-10)
Dánia-Svédország 31-24 (18-11)
Lengyelország-Németország 33-32 (18-17)
Férfi kézilabda Eb
Középdöntő, az I csoport végeredménye
    M Gy D V Gk P
1. Szerbia 5 3 1 1 110-104 7
2. Dánia 5 3 0 2 140-133 6
3. Macedónia 5 2 1 2 130-127 5
4. Németország 5 2 1 2 132-129 5
5. Lengyelország 5 2 1 2 132-136 5
6. Svédország 5 0 2 3 124-139 2