Férfi kézilabda Eb

Hiába készültünk, nem azt láttam, amit szerettem volna - Mocsai Lajos

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-30-as vereséget szenvedett Szlovénia együttesétől az Európa-bajnokság középdöntős fordulójának második meccsén, így már biztosan nem juthat be a legjobb négy közé. Mocsai Lajos szövetségi kapitány az m1 műsorában értékelte a találkozót.

"Néhány mondatban nem lehet elemezni ezt a mérkőzést" - kezdte a kapitány az összegzést. "Nagyon kellemetlen ellenféllel szemben hiába készültünk, sem a védő-, sem a támadójátékunk nem olyan volt az első félidőben, amilyet szerettem volna. A védekezésünket nem tudtuk olyan feszességgel megszervezni, ahogy kellett volna. A magas, erős embereinket lábbal rendre elverték, és ebből rengeteg helyzet alakult ki. Ráadásul a védekezés mögött nem volt kapusteljesítmény, hiába cseréltem háromszor oda-vissza a kapusokat. Ilyen kevés labda hárításával nemzetközi mérkőzést nem lehet nyerni. A második félidőben tisztességes küzdelem folyt. Volt esélyünk utolérni őket, de türelmetlenek voltunk, háromszor is öt másodpercen belül odaadtuk a labdát, és ebből kialakult a döntő különbség. Ma frissebben, kreatívabban játszott az ellenfél."