London 2012

Boczkó felkészült, bízik a kvótaszerzésben

  • MTI

A következő négy versenyen egy dobogós, illetve egy döntős helyezéssel - azaz az első nyolc közé kerüléssel - összejönne annyi pont, amennyi elég lenne az olimpiai részvétel kiharcolásához - véli Boczkó Gábor egyéniben világbajnoki bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok, olimpiai negyedik helyezett párbajtőröző.

Tavaly ő is és a másik potenciális londoni résztvevő, Imre Géza is jól szerepelt a Világkupa-versenyeken, illetve Grand Prix-viadalokon, ezt kellene megismételni idén is ahhoz, hogy mindketten az első 12 között végezzenek a kvalifikációs rangsorban - ez jelentene ugyanis számukra ötkarikás részvételt. Férfi párbajtőrben ezúttal nem egyszerű a helyzet, mivel csapatversenyt nem rendeznek a nyári játékokon. Így marad az egyéni kvótaszerzés, amire pedig nagyon sok a jelentkező. Boczkó az őszi, cataniai világbajnokságon egyéniben már a legjobb 64 között búcsúzott, a csapatviadal napján viszont egészen a végéig parádésan vívott. Ott azonban két asszóját is elvesztette francia ellenfelével szemben, s a csapat végül második lett.

"Összehasonlítottuk az Eb-n és a vb-n csapatban vívott utolsó két asszómat, videón kielemeztük mi volt a különbség. Arra jutottunk, hogy fáradtság miatt nem jöttek be az akcióim, az, hogy pontot akartam csinálni, jó döntés volt. Fizikailag és szellemileg is elfáradtam addigra, emiatt pontatlanná váltam. Az elképzelés, a szándék jó volt, csak éppen kicsit nyújtottabb volt a lábam a kelleténél, nem vívtam olyan mélyen, mint kellett volna, vállal belemozdultam a támadásokba, emiatt szúrtam ellenfelem fölé vagy éppen hóna alá, emiatt nem találtam lábat. A két francia csak az én hibáimat használta ki" - elevenítette fel a Szicíliában történteket, hozzátéve, hogy a kvalifikációs szempontból fontos következő versenyeken nem lehet majd fáradt egyéniben, mert azzal kezdenek és ő amúgy is csak a 64 között kapcsolódik be a küzdelmekbe.

Boczkó Gábor arról is beszélt, hogy szeretné bizonyítani: a tavalyi világbajnoki egyéni szereplés kisiklás volt, továbbra is tud vívni.

"Éveken át hoztam az eredményeket, úgy gondolom, hogy egy jó Boczkó Gábornak meg kell tudnia oldani a következő versenyeket" - tette hozzá.

Utalt arra is, hogy sok edzésmunkával készült a téli-tavaszi versenyekre, bár mint mondta: "ezzel korábban sem volt baj". A novemberi két válogatón, illetve a decemberi országos bajnokságon igyekezett nagyon odafigyelni, nehezíteni a körülményeket. Példaként említette, hogy asszók közben, a szünetek alatt nem ült le, nem vette le a sisakját, nem törölte le arcáról az izzadságot, csak a következő szakaszra összpontosított:.
 
"Nehezített körülmények között is jól ment a vívás, bízom benne, hogy a fontosabb versenyeken is így lesz."
 
A férfi párbajtőrözők számára a hétvégén, az olaszországi Legnanóban kezdődik az idei sorozat. Két hétre rá Dohába utaznak - ott pontokkal jobban fizető GP-viadal lesz -, aztán márciusban a tallinni és párizsi Vk-forduló következik. A sorrend ezek után, hivatalosan március 31-re alakul ki, addigra dől el, hogy ki lehet ott az olimpián ebben a szakágban.

Pillanatnyilag Boczkó - és a még kedvezőbb helyzetben lévő Imre  is - kvótát érő helyen áll.