La Liga

A Real Madrid hátrányból verte a Bilbaót, és őszi első

A Real Madrid 4-1-es győzelmet aratott a vendég Athletic Bilbao ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság vasárnap késő esti mérkőzésén, amelyben ezen a hétvégén a szezon előtti sztrájk miatt elhalasztott első fordulót pótolják. A baszkok korán vezetést szereztek a Bernabéuban, de Marcelo révén a királyiak még az első félidőben egyenlítettek, majd két Ronaldo-tizenegyessel és egy Callejón-góllal bebiztosították sikerüket.

Pep Guardiolához hasonlóan José Mourinho is felforgatta csapatát a Barcelona elleni kupamérkőzések miatt, Varane, Kaká, és - a szezonban először - Granero is ott volt a kezdőben. Az első félidő igencsak mozgalmasra sikeredett, egy gyengébb Granero- és Ronaldo-lövést követően a 13. percben a Bilbao tanítanivaló kontrával szerzett előnyt: Javi Martínez hajszálpontosan csavart jobbról Fernando Llorente elé, aki balról, 13 méterről kapásból a jobb alsóba zúdított (0-1). A 18. percben már majdnem kettővel ment a vendégcsapat, Muniaín lövését védte Casillas, a kipattanóba De Marcos ziccerben nagyon rosszul kapott bele, felpörgött a lábáról.

Lassan-lassan éledezett a Real, a 24. percben Ronaldo tálalt balról Benzemához, aki az égbe bombázott. Egy perc múlva már szerencsésebb volt a Madrid, Benzemáról visszapattant Marcelo elé a labda, a brazil balbekk nyolc méterről, tisztán lőtt a hálóba (1-1).

A folytatásban Benzema fejjel, Kaká lábbal tévesztett célt, majd a 38. percben Llorente előtt adódott gólhelyzet, de hét méterről, balról De Marcoshoz hasonlóan rosszul találta el a labdát.

Térfélcsere után máris fordított a királyi gárda, Kakát vetkőztette le kis híján Iturraspe, a büntetőt Ronaldo a jobb felsőbe vágta (2-1). Előnyben feljavult a Real játéka és átvette az irányítást az addig kiegyensúlyozott mérkőzésen. A 65. percben újabb tizenegyest ítélt a bíró a hazaiaknak, Özil esett el utolsó emberként De Marcos mellett, a játékos mehetett zuhanyozni második sárgájával, Cristiano Ronaldo másodszor sem hibázott (3-1).

Ronaldo 22. és 23. bajnoki gólját szerezte - Fotó: AFP

A 76. percben a csereként beálló Higuaín elvitte a kapus mellett a labdát és a jobb kapufára lőtt, majd a végén egy másik friss ember, Callejón szerzett akciógólt, Higuaín ugratta ki a támadót, aki jobbról, hat méterről helyezett a hosszú alsóba (4-1). Az Athleticnek egy-egy villanása volt a második félidőben, de a kiállítás után már nem volt esélye a pontszerzésre.

A 4-1-es végeredményt sima Real Madrid-győzelmet sejtet, de a baszkok sokáig partiban voltak a blancókkal, de az első félidőben kihagyott két ordító helyzet és a felesleges szabálytalanságok megbosszulták magukat, a második felvonásban pedig a Real már saját játékát játszhatta.

A tabellán visszaállt a Real és a Barca közötti ötpontos különbség, a bajnokság felénél José Mourinho együttese tekintélyes előnyt tudhat magáénak, de ott lebeg a feje felett mumusként a katalán gárda, ráadásul a tavaszi El Clásicót Barcelonában rendezik - de előtte szerdán még Spanyol Kupa negyeddöntőjének visszavágóján is összecsapnak a felek, ugyancsak Katalóniában.

Primera División, 1. forduló:
Real Madrid-Athletic Bilbao 4-1 (1-1)
Gólszerző: Marcelo (25.), Ronaldo (47., 66. - mindkettőt tizenegyesből), Callejón (85.), illetve Llorente (13.)
Kiállítva: De Marcos (65., Athletic)
 
Korábban:
Levante-Real Zaragoza 0-0
 
Málaga-FC Barcelona 1-4 (0-1)
gól: Rondon (85.), illetve Messi (33., 51., 81.), Sanchez (48.)
 
Rayo Vallecano-Real Mallorca 0-1 (0-0)
g: Ramis (57.)
 
Osasuna-Valencia 1-1 (0-0)
g: Lolo (91.), illetve Soldado (85.)
Kiállítva: Albelda (91., Valencia)
 
Szombaton játszották:
Real Betis-Sevilla 1-1 (1-1)
gól: Etxebarria (26.), illetve Negredo (41.)
 
Espanyol-Granada 3-0 (2-0)
gól: Baena (26.), Verdu (45.), Fonte (81.)
 
Racing Santander-Getafe 1-2 (1-1)
gól: Stuani (14.), illetve Gavilan (26.), Miku (83.)
 
Real Sociedad-Atlético Madrid 0-4 (0-1)
gól: Falcao (3., 83., 91., az elsőt 11-esből) Adrian (47.)
 
Hétfőn:
Villarreal-Sporting Gijón 21:00
Tabella:
1. Real Madrid 19 16 1 2 67 18 +49 49
2. Barcelona 19 13 5 1 59 12 +47 44
3. Valencia 19 10 5 4 29 20 +9 35
4. Levante 19 9 4 6 25 22 +3 31
5. Espanyol 19 8 4 7 21 21 0 28
6. Osasuna 19 6 9 4 22 31 -9 27
7. Athletic Club 19 6 8 5 27 23 +4 26
8. Atlético Madrid 19 7 5 7 30 27 +3 26
9. Sevilla 19 6 8 5 20 20 0 26
10. Málaga 19 7 4 8 22 28 -6 25
11. Getafe 19 6 6 7 20 25 -5 24
12. Real Betis 19 7 2 10 22 27 -5 23
13. Rayo Vallecano 19 6 4 9 21 28 -7 22
14. Mallorca 19 5 7 7 17 24 -7 22
15. Real Sociedad 19 5 6 8 17 27 -10 21
16. Racing Santander 19 4 8 7 15 23 -8 20
17. Granada 19 5 4 10 12 26 -14 19
18. Sporting Gijón 18 5 3 10 18 30 -12 18
19. Villarreal 18 3 7 8 15 28 -13 16
20. Real Zaragoza 19 2 6 11 14 33 -19 12