NHL

Ismét Malkin volt a Pittsburgh nyerőembere

  • Molnár Dávid

Csak a Tampa Bay tudott belerontani a hazai pályán játszó csapatok ünneplésébe az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 104. játéknapján. A Washingtont egy héten belül másodjára nullázták le, ezúttal a Carolina volt a tettes, a Penguins szétlövésekkel nyert, a Tampa Bay a Dallas otthonában lepte meg a Csillagokat, míg a Chicago folytatta a keleti csapatokkal szembeni dominanciáját, amit a Florida bánt leginkább.

Ötnél jár a Penguins

Alig két hete a Pittsburgh Penguinsnél félő volt, hogy egyáltalán sikerül-e a rájátszásba jutnia a csapatnak. A sérülések nem akartak alábbhagyni, ami már kivetült a Penguins teljesítményére is, hat mérkőzést vesztettek el zsinórban. Aztán Jevgenyij Malkin ezt megelégelte, és azóta szárnyal a pennsylvaniai együttes.

Hazai pályán ezúttal a Montreal Canadienst fogadták a Pingvinek a kulcsfontosságú Rangers elleni diadalt követően. Az első 40 perc alapján úgy tűnt, hogy az a siker a fejükbe szállt, hiszen a kanadaiak 4-2-es előnnyel vonulhattak le a második harmadot követően, azonban ekkor a Montreal esett bele az elbizakodottság csapdájába.

Jevgenyij Malkin gólja a szétlövésben - fotó: AP


„Nem tudom, honnan merítek erőt. Csupán annyi az egész, hogy vesztésre álltunk, én viszont nagyon meg akartam nyerni ezt a meccset” – nyilatkozott Malkin, aki szezonbeli 25. találatával kiegyenlítette a mérkőzést a találkozó 58. percében. Dustin Jeffrey volt a Pittsburgh másik nyerőembere, a fiatal center 2 góllal és 1 assziszttal járult hozzá ahhoz, hogy a felek 4-4-gyel zárják a rendes játékidőt. Miután a ráadás sem hozott újabb találatot, következhettek a szétlövések, ahol ismét Malkin került reflektorfénybe. Az orosz játékos játszi könnyedséggel varrta be a pakkot Budaj kapujának felső sarkába, megmutatva a többieknek, hogyan is kéne ezt csinálni – azonban sem a Montreal, sem a Pittsburgh részéről nem akadtak követői, így az ő találata bizonyult döntőnek a rávezetéseknél, amivel a Penguins megnyerte a mérkőzést.

Malkin öt meccs óta tartó gólszériájának hála a Penguins is öt mérkőzéses győzelmi sorozatnak örvend, és ismét a playoff középmezőnyében találhatják magukat a két csoportrivális, a Philadelphia Flyers és a New Jersey Devils között a hatodik helyen. A Montrealt nem sok választotta el, hogy a héten megszerezzék második nagy skalpjukat, de végül ez is úgy végződött, mint a szezonban a legtöbb mérkőzésük: vereséggel.


Ismét lenullázták a Capitalst

Nem lehet a mai vereséget Tomas Vokounra fogni, hiszen a cseh portás 30 védést mutatott be, azonban jelzésértékű, hogy ha ő van a kapuban, a Capitals játékosai nem tudnak igazán felpörögni. A héten immáron másodjára maradtak gól nélkül Alexander Ovecskinék, holott mindeddig a szezonban egyszer sem tudták őket semlegesíteni a védők, ezúttal pedig pont az a Carolina érte el ezt az eredményt ellenük, akiktől nem kaptak ki rendes játékidőben az elmúlt 9 találkozón.

A speciális egységek okozták a vesztét a fővárosi együttesnek, és ezt a Capitals vezetőedzője, Dale Hunter is megjegyezte a meccset követően:

„Az emberelőnyünk több gólt kapott, mint lőtt” – zárta le röviden a dolgot. Jussi Jokinen betalált emberhátrányban, majd a második harmadban emberelőnyben is, és végül Jiri Tlusty alakította ki a 3-0-s végeredményt a találkozó utolsó percében.

Stamkos nélkül is megy

A Tampa Bay ritka idegenbeli sikert könyvelhetett el, de még ritkább az, hogy úgy nyertek, hogy az NHL gólkirálya, Steven Stamkos kivételesen nem talált be a mérkőzés során. Teddy Purcell vette át a stafétabotot a kanadai zsenitől, és két góljával járult hozzá a Lightning második győzelméhez egy 7 mérkőzéses nyeretlen szériát követően, amit kedden szakítottak meg a Villámok.

Persze könnyű a dolga egy csapatnak, ha a kapusok hozzák a tőlük elvárható teljesítményt, ami az eddigi szezon során a Tampa Bay egyik Achilles-ina volt. Mathieu Garon azonban felszívta magát a találkozóra, és egy kivételével mind a 28 lövést hárította a dallasiak próbálkozásából, akik az elmúlt 4 mérkőzésen mindösszesen 4 gólt jegyeztek.

Ez a siker egy apró lépés lehet a helyes irányba, de a Tampa Bay még mindig nagyon távol áll attól, hogy komolyan foglalkozhassanak a rájátszással.

Keleti dominancia

A Chicago Blackhawks a Buffalo Sabres után ismét egy keleti playoff-aspiráns csapatot fektetett két vállra. Míg a délkeleti csoport sereghajtói igen jó napot zártak, ez nem mondható el a csoport élén tanyázókról, hiszen a Washington után a Florida is kikapott 3-1-re.

A Panthers nem is bizonyult méltó ellenfélnek a Blackhawks számára. A chicagói védők 18 lövést engedtek csupán Ray Emery kapujára, ez volt az eddigi szezonban a legkevesebb lövés, ami a chicagói kaput elérte egy meccsen. A gólokat pedig az All-Star reprezentánsok szállították, Patrick Kane és Jonathan Toews, illetve Duncan Keith jegyezte a harmadikat, aki 30 hosszú mérkőzés után talált ismét a kapuba.

Győzelmével a Chicago átvette a vezetést a Detroittól egy nagyon sűrű központi csoportban, és ezzel együtt az NHL élére is tört, ahol legalább egy napig trónolhatnak majd Kane-ék.

NHL
104. játéknap
Pittsburgh Penguins - Montreal Canadiens 5-4 szétlövésekkel
Carolina Hurricanes - Washington Capitals 3-0
Dallas Stars - Tampa Bay Lightning 1-2
Chicago Blackhawks - Florida Panthers 3-1