Premier League-előzetes

Bogdán akadályozhatja meg a Liverpool Bolton elleni jó sorozatát

Az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján a Bolton Wanderers - Bogdán Ádámmal a kapuban - a Liverpoolt látja vendégül, csapata sorozatban tíz vereség után pontszerzésre készül a Vörösök ellen. A negyedik helyen álló, bajnoki cím helyett immáron a Bajnokok Ligája-szereplésért küzdő Chelsea az újonc Norwich Cityhez látogat.

Norwich City-Chelsea 13:45
Tv: Digi Sport
Hathárom-tipp: 2

A negyedik helyen álló Chelsea az újoncként kilencedik Norwich-hoz látogat, és a többi mérkőzés számára kedvező alakulása - és persze saját győzelme - esetén leszakíthatja magáról üldözőit, az Arsenalt, a Newcastle-t és a Liverpoolt, és közelebb lopózhat az élbolyhoz. Ehhez az kell, hogy az Arsenal és a Tottenham pont(ka)t veszítsen a manchesteriek ellen.

Ősszel simán nyertek a Kékek, a Kanárik legutóbb 1994-ben verték meg a londoniakat, a Carrow Roadon. Paul Lambert együttese eddig remek szezont produkál az élvonalban, 28 pontjából 15-öt gyűjtött be hazai környezetben, jelenleg - az FA-kupát is beleszámítva - négy meccse veretlen, zsinórban háromszor győzött. A Chelsea két sovány bajnoki (2-1, Wolves; 1-0, Sunderland), és egy magabiztos FA-kupa-sikerrel (4-0, Portsmouth) lábalt ki a gödörből, de egy botlással ismét megindulna lefelé a lejtőn.

Ami a hiányzókat illeti, Marc Tierney ágyéksérülése miatt nem szerepelhet a hazaiaknál. A vendégeknél Braniszlav Ivanovics és John Obi Mikel nem elérhető, de debütálhat az új szerzemény Gray Cahill, John Terry párjaként a védelem közepén. Michael Essien a Sunderland ellen már kapott 20 percet, de még nem valószínű, hogy kezdőként lép pályára.

Érdekesség, hogy a Norwich-ból a szezonban még senki sem kapott piros lapot, a Chelsea-ből ellenben már öten, és sárga lapos figyelmeztetések tekintetében is jóval bővebb a Kékek termése (48, míg a Norwich-é 30).

Bolton Wanderers-FC Liverpool 18:30 Tv: Digi Sport
Hathárom-tipp: 2

A kiesés ellen küzdő, utolsóelőtti Boltonnak aggasztó statisztikát kellene megtörnie a szombati utolsó mérkőzésen a Liverpool ellen, a legutóbbi tíz bajnoki összecsapáson pontot sem szerzett a Vörösök ellen. Ezt most Bogdán Ádámmal a kapuban próbálja meg a Wanderers, mivel Jussi Jääskeläinen nem gyógyult fel csípősérüléséből. Owen Coyle együttese a múlt héten ugyan 3-0-ra kikapott a Manchester United vendégeként, de a szigetországi média elismerően írt válogatott kapusunk teljesítményéről.

Charlie Adam (k) augusztusban a harmadik gólt szerezte a Bolton ellen - Fotó: AFP

Bogdán most az ellen a Liverpool ellen bizonyíthat, amely egyrészt nélkülözi egyik legjobbját és házi gólkirályát (az eltiltott Luis Suárezt), másrészt meglehetősen hektikus teljesítményt nyújt. A Mersey-partiak a Manchester City elleni idegenbeli Ligakupa-bravúr (1-0) után ikszeltek a PL-ben a Stoke-al, a szezonban ráadásul nyolcadszor kényszerültek pontosztozkodásra. A múlt heti 0-0 után Kenny Dalglish ismét variálhat a felálláson, Craig Bellamy és Andy Carroll kezdőbe állításával. Daniel Agger és Jay Spering kisebb sérülés miatt kimaradhat a csapatból. A hazaiaknál Jääskeläinen mellett Marcos Alonso, Ricardo Gardener, Tyrone Mears, Chung-Yong Lee, Stuart Holden és Sean Davis már hosszabb ideje maródi. A Bolton ráadásul elvesztette egyik legjobbját, a válogatott védő Gary Cahill a Chelsea-hez igazolt.

A Liverpool egyébként utolsó négy idegenbeli fellépésén csak egyszer győzött, míg a Bolton idénybeli tíz hazai bajnokiján négy pontot gyűjtött.

A többi magyar érdekeltségű csapat közül a sérüt Gera Zoltán nélkülöző, és Fülöp Mártont is foglalkoztató West Bromwich Albion a Stoke Cityhez látogat. A birminghamiek egyébként 1982-ben nyertek utoljára a Stoke vendégeként. Buzsáky Ákos együttese, a Queens Park Rangers a sereghajtó Wigant látja vendégül kiesési rangadón.

Premier Leauge
22. forduló - szombati program
Norwich City-Chelsea 13:45
Everton-Blackburn Rovers 16:00
Fulham-Newcastle United 16:00
Queens Park Rangers-Wigan Athletic 16:00
Stoke City-West Bromwich Albion 16:00
Sunderland-Swansea City 16:00
Wolverhampton Wanderers-Aston Villa 16:00
Bolton Wanderers-FC Liverpool 18:30
Premier Leauge
Tabella
1. Manchester City 21 16 3 2 57–16 +41 51
2. Manchester United 21 15 3 3 52–20 +32 48
3. Tottenham 21 14 4 3 39–21 +18 46
4. Chelsea 21 12 4 5 40–25 +15 40
5. Arsenal 21 11 3 7 38–31 +7 36
6. Newcastle 21 10 6 5 30–25 +5 36
7. Liverpool 21 9 8 4 23–18 +5 35
8. Stoke City 21 8 6 7 22–31 –9 30
9. Norwich City 21 7 7 7 32–36 –4 28
10. Swansea 21 6 8 7 23–25 –2 26
11. Everton 21 7 4 10 21–24 –3 25
12. Sunderland 21 6 6 9 27–24 +3 24
13. Aston Villa 21 5 9 7 23–27 –4 24
14. Fulham 21 5 8 8 23–29 –6 23
15. West Bromwich Albion 21 6 4 11 20–30 –10 22
16. Wolverhampton 21 4 6 11 23–37 –14 18
17. Blackburn 21 4 5 12 32–44 –12 17
18. Queens Park Rangers 21 4 5 12 19–36 –17 17
19. Bolton 21 5 1 15 25–46 –21 16
20. Wigan 21 3 6 12 18–42 –24 15