Vízilabda Eb

A görögök ellen már az elődöntő a tét

A magyar férfi vízilabda-válogatott szombaton Görögországgal csap össze az Eindhovenben zajló Európa-bajnokságon.

Magyarország - Görögország 19.00 Tv: m1

Az elmúlt évek alapján nehéz mérkőzés vár a mienkre szombat este, a görög csapat ugyanis - habár játékerőben lényegesen gyengébb a magyarnál - rendre komoly erőfeszítésre készeteti Kiss Gergelyéket.

A hollandiai mérkőzés előtt is természetesen a magyar alakulat számít favoritnak, és bizony a válogatott játékosai érvényesítenék is a papírformát.

"Úgy gondolom, hogy ez a csoportelsőségért folytatott lesz a legfontosabb mérkőzés. Ha nyerünk, akkor nem tudnak okoskodni majd az utolsó fordulóban az olaszok a görögök ellen. Most erre nagyon készülünk, nagyon fontos, hogy megnyerjük." - mondta a vlv.hu-nak Szívós Márton.

"Az utolsó mérkőzés azt hiszem, hogy az olasz-görög, és azért ott ne legyen okoskodás, ezért nekünk nyernünk kell. Úgy gondolom, hogy nyerni is fogunk, mert azért mi jócskán jobb csapat vagyunk, mint a görög. A továbbiakról még nem akarok beszélni, mert másik csoport az annyira hektikus, hogy nem tudom kik lesznek a lehetséges ellenfelek." - ezek pedig már Baksa László szavai.

Az Európa-bajnokság lebonyolítása értelmében a csoport első helyén végző csapatok automatikusan bekerülnek az elődöntőkbe, míg a többi továbbjutó gárda még újabb találkozók árán juthat el oda.