Átigazolás

Varga Roland aláírta szerződését a Győri ETO-nál

  • MTI

Varga Rolanddal három és fél éves szerződést kötött a Győri ETO FC labdarúgócsapata, amely összesen két-három játékos megszerzését tervezi a téli átigazolási időszakban.

Klement Tibor, a győriek ügyvezetője a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, az őszi idény befejezése után az volt a cél, hogy az együttes értékeit megtartsák, illetve két-három minőségi labdarúgóval megerősítsék a keretet, közülük egyet már leigazoltak.

"Az eltelt időszakban a komplett védelemmel hosszabbítottunk, és előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a csapat litván válogatott középpályásával, Linas Pilibaitisszal is, vele valószínűleg pénteken írjuk alá a 2014-ig szóló új szerződést" – fogalmazott Klement. "Varga Rolandot megvásároltuk a Bresciától, de az olasz klubnak az idén, illetve a jövő nyáron opciós joga van a támadó visszavásárlására. Nagyon tehetséges játékosnak tartjuk, és reméljük, hogy olyan teljesítményt nyújt nálunk, amely után a Brescia élni kíván az opciójával."

Varga Roland 2009-ben tagja volt a világbajnoki bronzérmes magyar U20-as válogatottnak.

Klement arról is beszámolt, hogy letettek Guzmics Richárd megszerzéséről, miután a Haladás védője hosszabbított klubjával, illetve a paksi Böde Dániel sem igazol Győrbe, - ahogy Klement fogalmazott - legalábbis most télen nem. Pátkai Máté, az MTK játékosa is a kiszemeltek között van.

Győrben a héten tesztelik Olegs Laizans lett válogatott középpályást, aki tavaly a hazájában az év játékosa volt. Elhangzott az is, hogy az ETO-ból a brazil Nicolas Ceolin valószínűleg fél évre kölcsönbe a Budapest Honvédhoz kerül.

A sajtótájékoztatón Klement elmondta, hogy a Győri ETO FC a napokban megkapta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Fellebbviteli Bizottsága írásbeli indoklását arról, hogy a klubot miért zárta ki három helyett két évre – maximum egy részvételre – az európai kupasorozatokból. A grémium ugyanakkor helybenhagyta a korábban, a 2011. júniusi döntéskor kiszabott 50 ezer eurós pénzbírságot.

"A dokumentum kézhez vételéhez számítva tíz napon belül lehet beadni a fellebbezést a lausanne-i Sportdöntőbírósághoz, a CAS-hoz. Jövő kedden a Magyar Labdarúgó Szövetségben találkozunk jogi képviselőnkkel, a spanyol Juan Perez Crespóval, és közösen kidolgozzuk a részletes indoklás főbb elemeit. Ebben kérjük majd az ítélet végrehajtásának felfüggesztését, a soronkívüliséget, a kitiltás és a pénzbüntetés megváltoztatását. Bízunk benne, hogy ezúttal a jog és az igazság jut érvényre egy európai testület belső szabályozásával szemben" - mondta Klement Tibor.

Az UEFA fegyelmi bizottsága szerint a magyar együttes úgy játszott az Európa Liga 2010-11-es selejtezőjének 1., 2., 3. és utolsó, 4. fordulójában, hogy nem felelt meg mindenben az UEFA licenckövetelményeinek. A testület úgy vélte, a 2009. december 31-én lejárt tartozási kötelezettségének a Győri ETO FC nem tett eleget. A klub álláspontja viszont az, hogy észt játékosa, Jarmo Ahjupera vételárának maradékát, 50 ezer eurót addig nem fizethette ki, amíg a futballista korábbi egyesülete nem állított ki számlát róla. Klement korábban azt mondta az MTI-nek, hogy a számla 2010. augusztus 16-án érkezett meg Győrbe, és azután ki is egyenlítették a tartozást.

További átigazolási hírekért, pletykákért kattints ide!