Hathárom TV

Nagyon merült az "aksi" - Császár Gábor

megosztom

A spanyolok elleni bravúros döntetlent (24-24) követően Császár Gábor, a magyar kézilabda-válogatott irányítója a Hathárom TV-nek elmondta, hogy nagyon sok játékosnál folyamatosan merült az "akkumulátor", hiszen már az oroszok ellen is egy nagyon magas színvonalú meccset játszott a magyar csapat.

"Nagyon nagy boldogság, hogy egyenlőre győzelem nélkül is ilyen jó helyen állunk"  - mondta Császár a hatharom.com-nak. "Megmondom őszintén, hogy nagyon merült az "aksi" nagyon sok játékosnál, személy szerint nálam is, hiszen az oroszok elleni mérkőzés is igen magas színvonalú meccs volt. A tegnapi találkozó inkább a védekezésről szólt, és egy iszonyatosan nagy küzdelem volt a pályán. Nyílván fáradtak vagyunk, ilyenkor későn érünk vissza a szállodába, és hajnali 5-6 felé alszunk el. Többek között nekem is vannak gondjaim ilyenkor az elalvással, mert lehunyom a szemem, és csak arra tudok gondolni, hogy mi történt a meccsen, mit lehetett volna jobban csinálni. De nem állunk meg, mert azért vagyunk itt, hogy a maximumot nyújtsuk, és ennyi embert újra meg tudjunk örvendeztetni."

Ha abból indulunk ki, hogy a spanyolok le tudták győzni a francia válogatottat (26-29), akkor nekünk miért ne sikerülhetne. Bár lehet, hogy a továbbjutás szempontjából már nem is lesz annyira fontos, hiszen, ha a spanyolok megverik az orosz válogatottat, akkor a franciák elleni meccs eredményétől függetlenül ott vagyunk a középdöntőben.

"Én nagyon bízom benne, hogy már a franciák elleni meccs előtt már úgy melegíthetünk, hogy az a meccs csak arról dönt, hogy ki hány pontot visz magával a csoportból. Ez a francia csapat már az oroszok ellen is máshogy játszott, mint az első meccsen. Ők egy olyan erőt képviselnek, mint senki itt az Európa-bajnokságon. Az egy nagyon komoly csúcsteljesítmény volt a spanyoloktól, hogy meg tudták őket verni, de azóta is léptek már előre a franciák."

Az interjút teljes egészben alább meghallgathatod:

megosztom