Paks

Böde Dániel várja az ETO megkeresését

Böde Dániel, a Paks támadója szívesen folytatná a pályafutását Győrben, mivel külföldről egyelőre nem kapott ajánlatot.

Böde még nem döntött - Fotó:paksifc.hu

A téli átigazolási időszak egyik hazai slágertémája, hogy Böde Dániel, a Paks játékosa esetleg Győrbe szerződik. A Kisalföld most magát az érintettet szólaltatta meg az ügyben.

"Gyakran meglepődök azon, hogy mi mindent olvasok magamról a médiában - mondta Böde Dániel. - Korábban valóban azt mondtam, szívesebben igazolnék külföldre, ez még áll is, de eddig ajánlatot nem kaptam. Konkrét megkeresés itthonról sem történt, igaz, hogy egyszer beszéltem Csertői Auréllal, az ETO vezetőedzőjével, de azt inkább egy baráti beszélgetésnek nevezném, mint tárgyalásnak. Azt, hogy január huszadikáig eldöntöm, merre indulok, egy ideiglenes dátumnak gondolom, egyelőre semmi biztosat nem tudok mondani."

Az ETO-nál már másfél évvel ezelőtt is szerették volna leigazolni a paksi játékost, de akkor nem sikerült megszerezni.

"Úgy éreztem, akkor nem voltam érett a klubváltásra. Ma is azt gondolom, hogy jól döntöttem, hiszen a Pakssal ezüstérmesek lettünk a bajnokságban, szerepeltünk az európai kupában. Most már más a helyzet, mint régebben volt. Nem zárkózom el a tárgyalásoktól, mert érdekel a győri lehetőség. A menedzseremmel együtt várjuk az ETO megkeresését" - tette hozzá a gólerős játékos.
 

További átigazolási hírekért, pletykákért kattints ide!