Olasz Kupa

A Genoa nem okozott gondot az Internek a nyolcaddöntőben

Az Inter jó játékkal könnyedén legyőzte a Genoát az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében, és készülhet a Napoli ellen a jövő héten esedékes következő fordulóban.

Az Inter kezdőjében november 2-a óta először volt ott Wesley Sneijder, aki agilisen is játszott, de nem neki volt köszönhető, hogy csapata már a 8. percben vezetést szerzett.

Maicon volt az, aki beljebb lépett a jobb oldalon szokásos helyéről, és mivel hagyták, lőtt. A tizenhatos sarkáról nyílegyenesen a hosszú felsőbe. (1-0)

Maicon bombagóljával szerzett vezetést az Inter a Genoa ellen - Fotó: AFP (archív)

A gyors gól kényelmessé tette a kék-feketéket, a Genoa pedig nem tudott semmit kezdeni ellenfelével, főleg az után, hogy korán megsérült egyik legfontosabb játékosuk, Marco Rossi.

A második félidő elején gyorsan 2-0 lett az állás, miután Poli és Obi remek játékot mutattak be középen, a vendégek tizenhatosánál, aminek a végén előbbi a hálóba küldte a labdát.

A piros-kékeknek a Rossi helyett beállt Constatot is le kellett cserélniük sérülés miatt, és egyáltalán nem volt benne a játékukban a szépítés.

Végül a hosszabbításban az Inter védőinek könnyelműsködése miatt Birsa keresztül tudta gyömöszölni a gólvonalon a labdát, de ez már sokat nem számított, 2-1-es győzelemmel került a legjobb nyolc közé a milánói együttes.

Olasz Kupa
nyolcaddöntő
Inter-Genoa 2-1 (1-0)
gólszerzők: Maicon (8.), Poli (50.), illetve Birsa (90+2.)
A győztes Inter továbbjutott a negyeddöntőbe.