Australian Open

Murray nem akar a brit tenisz sikertelenségén siránkozni

A világranglistán negyedik helyezett Andy Murray négy szettben jutott a második fordulóba az amerikai Ryan Harrison ellen, és a meccs utáni sajtótájékoztatón a brit tenisz válságáról valamint új edzőjéről, Ivan Lendlről faggatták.

Murray a nagy múltal rendelkező, de az utóbbi évtizedekben kevés nagy eredményt felmutató brit tenisz jelenlegi élharcosa, a nagy tornákon rendre ő jut a legtovább az Egyesült Királyságból érkező játékosok közül. A mostani Australian Openen is ő az egyetlen, aki egyéniben még versenyben van, de elmondása szerint ez nem befolyásolja őt a játékban.

"Emiatt nem nekem kell csalódottnak lennem. Vannak, akiknek az a dolguk, hogy ezzel foglalkozzanak, de az nem én vagyok. Örülnék, ha több brit játékos nyerne mérkőzéseket és tornákat, de ez nem lehet hatással a teljesítményemre" - adta át a felelősséget Murray a brit szövetség vezetőinek.

Murray csak a saját teljesíményével akar foglalkozni, a brit tenisz bajait nem venné a nyakába - Fotó: AFP (archív)

A skót játékos három elveszített Grand Slam-döntőn van már túl, legutóbb épp Ausztráliában, a tavalyi fináléban kapott ki Novak Djokovicstól. Szeretné megtörni a rossz sorozatát, ezért a korábbi cseh legendát, a nyolcszoros GS-győztes Ivan Lendlt kérte fel edzőjének a 2012-es szezon előtt. Az új mester annak ellenére is elégedett volt játékosa teljesítményével, hogy elveszített egy szettet Harrison ellen az első körben.

"Tudja, hogy milyen elkezdeni egy nagy tornát, tudja, hogy milyen egy ismeretlen ellenféllel játszani, és azt is tudja, hogy milyen igazán melegben teniszezni. Jó, hogy van mellettem valaki, aki tisztában van ezekkel a dolgokkal. Megfelelő tapasztalat nélkül bárki mondthatja, hogy elrontottam az első játszmát, az első hat-hét játékot. Ő tudja, hogy min megyek keresztül" - áradozott Lendlről Murray.

A negyedik kiemelt a következő fordulóban a francia Edouard Roger-Vasselinnel játszik, akiről szintén nem tud túl sokat, de bízik abban, hogy a legjobbját hozva nem kerülhet bajba ellene.

Az Australian Open alatt a hathárom.hu és az Eurosport közös játékán értékes napi nyeremények mellett Roger Federer teniszfelszerelését is megnyerheted. A részletekért kattints ide!