Menedzserek, edzők és játékosok

Mit tehet egy csapat menedzsere, ha az összeverbuvált játékosok nem úgy teljesítenek, ahogy az elvárható lenne tőlük? Nehéz kérdés, és a megoldás talán még nehezebb. A menedzser dönthet úgy, hogy az általa öltözői hangulatot romboló játékostól megválik egy csere keretében – ezt láthattuk 2008-ban, amikor is a Dallas Stars gyorsan visszaküldte New Yorkba Sean Averyt, miután mindenki panaszkodott a kétes hírű játékos miatt az öltözőben.

Az Averyhez hasonló játékosoktól való szabadulás nem mindig ilyen egyszerű, hiszen a többi menedzser is tisztában van vele, hogy miért is akar a kollégája hirtelen megválni valakitől. Averyt például az úgynevezett waiveren keresztül szerezte vissza a Rangers, és emiatt a fizetésének felét a szerződésének hátralévő éveiben továbbra is a Dallas Stars állta, ami eggyel több ok volt arra, hogy a Rangers újra a tagjai között tudhassa Averyt.

A menedzserek a felesleges körök lefutása helyett ezért inkább az edzőket menesztik, ha a csapat valóban nagyon képességein alul teljesít. A patinás klubok nem félnek olyan hosszú évek óta bimbódzó kapcsolatnak is véget vetni, mely akár kupát is eredményezett, ha a klub hirtelen a liga aljában találja magát. Randy Carlyle-tól is hosszú évek után búcsúzott az Anaheim Ducks, holott 2007-ben vele nyertek Stanley-kupát a kaliforniaiak, valamint két playoff nélküli évet követően a Carolina Hurricanes is megköszönte Peter Laviolette munkásságát a 2006-os kupagyőzelemmel együtt.

Ez utóbbi a legegyszerűbb és legszokásosabb módja a hibák kijavítására. Elvégre egy vezetőedzőnek az a dolga, hogy a kezébe került játékos anyagot nyerő csapattá formálja, és ha az eredmények nem jönnek, akkor az általában azt jelzi, hogy a szakember elvesztette tekintélyét és uralmát a játékosai felett. Ha nem tudja motiválni őket, akkor másnak kell adni lehetőséget.
Azonban néha nem könnyítik meg a menedzserek az edzők dolgát, aminek tökéletes példája az idei Montreal, Columbus és Carolina. Nem véletlenül nem megy továbbra sem ezeknek a csapatoknak, holott már jó pár mérkőzés óta új vezetőedzők adják ki az ukázt a játékosoknak. Pierre Gauthier, Scott Howson és Jim Rutherford, ők a menedzserei a fenn említett három csapatnak, és mindhárman tettek olyat már az idén, ami megkérdőjelezi legitim helyzetüket a franchise-ok élén.

Kezdjük Jim Rutherforddal, aki a nyáron lecsapott a friss kupa-győztesre, Tomas Kaberlére, és cserébe Bostonba küldte az elmúlt évek egyik legponterősebb carolinai bekkjét, Joe Corvót. Corvo élvezi pályafutása bostoni szakaszát, míg Kaberle már nincs is a Hurricanesnél, miután olyan rosszul teljesített egy amúgy is gyenge keretben, hogy jobbnak látták elcserélni őt Montrealba.

Scott Howson a nyáron mindent megtett a csapat megerősítésének érdekében, de az ő húzásai sem jöttek be eltiltások és sérülések miatt. De azért valljuk be, hogy tehetett volna többet is. Ahelyett hogy Jeff Cartert hozta volna Ohióba, többet ért volna egy NHL-szintű védelem összeállításával. James Wisniewski egyedül kevés, Rostislav Klesla Phoenixben kötött ki, Fedor Tyutin sem az a kiemelkedő védő a ligában. A legnagyobb hibája azonban mégis az, hogy még mindig Steve Mason bűvkörében él, holott az egykori év újonca az elmúlt szezonokban tisztán bemutatta, hogy az a bizonyos debütálási év csak a kezdők szerencséje volt a részéről. Amíg egy ilyen labilis kapussal áll ki  a Columbus, és rendes cserekapusa sincs, nem várhatók el eredmények tőlük. Arról nem is beszélve, hogy január elején szánta rá magát Scott Arniel menesztésére, pedig már semmi jelentősége nem volt – ha valódi eredményt akart volna elérni, akkor október végén, november elején meghúzza ezt, és talán most előkelőbb helyen lenne a Blue Jackets.

Pierre Gauthier sem képes beismerni, hogy gyenge alapanyagot hozott össze Montrealban, és amikor Mike Cammalleri ezt nyilvánosan is szóvá tette, a menedzser pár nappal később át is küldte Calgaryba az apró növésű csatárt. A Montrealban olyan túlfizetett játékosok kergetik a pakkot, mint Scott Gomez, aki évi 7 millió dollárral számít bele a fizetési sapkába, de idén csak 5 pontra futotta tőle. Amíg ilyen játékosok emésztik a szűkös helyet a fizetési sapka alatt, addig nem is lehet esélye a Montrealnak valóban jól teljesítő játékosokra, hiszen nem tudják megfizetni a szolgálataikat. Fillérekért meg csak az újoncok, illetve a 4. soros és kiegészítő emberek állnak be a sorba.
Azonban a legtöbb esetben valóban elég egy edzőváltás. A St. Louis és a Los Angeles is a nyugati főcsoport két legjobb csapatává nőtte ki magát, mióta Ken Hitchcock és Darryl Sutter átvették a gyeplőt a korábbi kollégáktól. Keleten Washingtonban Dale Hunter úgy tűnik, hogy felébresztette a tüzet Alexander Ovecskinben, és az orosz szupersztár végre olyan játékot nyújt, amivel újonc évében belopta magát a szurkolók szívébe – ütközik és gólokat lő.

Az Anaheim Ducksnál is javuló tendenciát figyelhetünk meg, a Washingtonból érkező Bruce Boudreau Corey Perryékkel jobban megtalálja a közös hangot, mint azt tette Ovecskinnel és társaival az elmúlt hónapokban. 2012-ben egyelőre szárnyalnak a Kacsák, csupán kétszer kaptak ki, azonban ha győznek, akkor azt magabiztosan teszik, sok góllal. Kérdés, hogy ezzel a kései feltámadással mire lesz képes az együttes, de legalább a szurkolók örömüket lelik abban, ha kilátogatnak a Teemu Selannéék mérkőzéseire.

Az idén menesztett 7 vezetőedző eggyel marad el az eddigi rekordtól: a 2002-2003-as szezonban 8 csapat váltott mestert a kispadon. Akik idén még veszélyben lehetnek, az a Tampa Bay – bár erre kicsi az esély -, a New York Islanders, az Edmonton és a Phoenix-Minnesota duó, amennyiben lemaradnak a rájátszásról, illetve még a Coloradónál is bármi megeshet.

A Boston és a Rangers is bukdácsolni kezdett, de továbbra is őrzik helyüket az erőrangsorunk élén. A Detroit Red Wings hazai pályán legyőzhetetlen, és idegenben is kezdi egyre inkább elkapni a fonalat, ami vészterhes hírt jelent a többi nyugati csapat számára – ettől függetlenül még mindig a központi divízió az idei év legkeményebb csoportja, három csapat is 60 ponttal vagy afelett rendelkezik. A Tampa Bay és a Buffalo egyre hátrébb csúszik, míg az Anaheim 2012-es formáját nem hagyhatjuk szó nélkül.