Vízilabda Eb

Fölényes sikerrel nyitott a magyar női válogatott

  • MTI
megosztom

A magyar női vízilabda-válogatott 19-9-re legyőzte a brit csapatot az eindhoveni Európa-bajnokság A csoportjának szerdai első fordulójában

Fontos és kötelező feladat volt a legutóbbi Eb-n ötödik, azóta viszont alaposan megfiatalított magyar csapat számára a siker, mivel az eindhoveni kontinensviadalról az első öt csapat lehet ott biztosan a tavaszi, olaszországi olimpiai kvalifikációs tornán, ahonnan aztán az érmesek jutnak ki a nyári, londoni játékokra. Mivel a szerdai ellenfél – az európai kontinens képviseletében - automatikusan részvételi jogot szerzett "saját" olimpiájára, nyugodtan, gyakorlatilag tét nélkül szállhatott vízbe a magyarok elleni Eb-bemutatkozáson.
    
Más kérdés viszont, hogy a nagyobb tudással szemben nem volt ellenszer: Drávucz Ritáék magabiztosan gyűrték le a briteket. Akik – éppen, mert magyar mesterük van, akinek irányításával hosszú ideje készülnek az ötkarikás tornára – riválisuk több játékosát kiválóan ismerhették, mert mint brit válogatott indultak a 2010/11-es magyar bajnokságban is. A tizenegy klubcsapat versengésében akkor hatodikak lettek, jeleként annak, hogy sokat fejlődtek az utóbbi években a volt válogatott kapus, Fekete Szilveszter szakmai munkájának eredményeképpen.
    
Ám mindez együtt is kevés volt a Merész-társulattal szemben, amely az első négy támadását egyformán értékesítve, már az első negyedben elhúzott, a félidőre pedig 8-4-es vezetésre tett szert. A folytatás sem hozott sok jót a briteknek, akik nem úszták meg, hogy végül kétszámjegyűre dagadjon a különbség, s 19-9-es magyar győzelem szülessen.
    
A női válogatott legközelebb pénteken, 19 órától mérkőzik Eindhovenben, akkor az olimpiai bajnoki címvédő hazaiak várnak a magyar gárdára.

Eredmény, A csoport, 1. forduló:
Magyarország – Nagy-Britannia 19-9 (4-1, 4-3, 7-3, 4-2)
a magyar góldobók: Keszthelyi 5, Drávucz 4, Antal, Bujka 3-3, Csabai 2, Szücs, Tóth 1-1
 
A csoport további programja:
Péntek:
16 ó: Oroszország - Nagy-Britannia
19 ó: MAGYARORSZÁG-Hollandia
Vasárnap:
16 ó: Hollandia - Nagy-Britannia
17:30 ó: MAGYARORSZÁG-Oroszország
 
A további szerdai program:
1. forduló:
A csoport:
Hollandia-Oroszország 19 ó
B csoport:
Spanyolország-Németország 17:30 ó
Görögország-Olaszország 20:30 ó

 

megosztom