NFL

Manningék revánsot vettek a címvédőn - videó

A Packers-Giants rangadóval ért végett az NFL-ben a főcsoport-elődöntők köre, de valószínűleg erre a meccsre voltak a legtöbben kíváncsiak a szurkolók körében, hiszen az NFC talán két legjobb irányítójával felvértezett gárdája csapott össze. Eli Manning nem is okozott csalódást, azonban a Green Baynek láthatóan túl sok volt ez a két hét pihenő, nem tudtak felpörögni az ihletett formában játszó Óriások ellen, és a játék képét nézve egyáltalán nem meglepő, hogy végül hazai pályán kiesett a címvédő.

A Packers nem tudott teljesen koncentrálni a közelgő fontos eseményre, hiszen az offenzív koordinátoruknak, Joe Philbinnek a 21 éves fia a napokban hunyt el, ami sokként érte az egész csapatot. Sok gárda erőt tud meríteni a gyászból, azonban a Packers mégsem tudott felülkerekedni rajta – vagy egyszerűen túlságosan sok volt ez a két hét pihenő, amit az NFC megnyeréséért kaptak.

De inkább az állhat közelebb az igazsághoz, hogy a New York Giants szenzációs formában van, és a védelmük, valamint a támadásuk is lehengerlő, amiből kaptak egy kis ízelítőt Aaron Rodgersék a Lambeau Fielden.  Az Eli Manning-Hakeem Nicks duó ezúttal is jól működött, már az első negyed végén megcsillogtatták a vendég közönség előtt, hogy mennyire összeszokott páros ők, hiszen Nicks ismét nem akármilyen, 66 yardos touchdownnal örvendeztette meg csapattársait.

Az első negyedet 10-3-as vendégelőny zárta, és a hazaiak sztárirányítója, Aaron Rodgers érezte, hogy eddig kevés ez a teljesítmény tőle, amin igyekeznie kell minél előbb javítani. Így is tett, a második negyed első másodperceiben John Kuhnnak adott touchdown-passzt, amivel kiegyenlítettek a hazaiak. Visszatekintve azonban leginkább azt lehet mondani, hogy ezzel ébresztették fel az alvó oroszlánt. A második negyed utolsó két perce katasztrofálisra sikeredett a címvédő számára, előbb Lawrence Tynes hozta ismét előnybe a vendégeket, majd Aaron Rodgersnek okoztak kellemetlen perceket a Giants védők. Miután sackelték a Packers irányítóját, punthoz folyamodtak, bizakodva abban, hogy a hátralévő 41 másodpercben már megálljt tudnak parancsolni az egész meccsen sziporkázó Eli Manningnek - nem így történt, a Giants fenoménja ismét Nicks kezébe varázsolta a labdát, aki ezúttal 37 yardos touchdownnal jutalmazta meg irányítója meglátását.

Eli Manning szencáziós TD-passza az első félidő utolsó másodpercében



A második félidőben sem engedte ki az irányítást a kezéből a Giants, és Aaron Rodgers sem tudott átlátni a Giants védők szűrőjén. Mason Crosby 3 ponttal közelebb hozta a hazaiakat a harmadik negyedben, azonban a záró játékrészben a Giants gondoskodott róla, hogy ne maradjon semmi izgulnivaló a véghajrára. Tynes 35 yardos mezőnygóllal válaszolt Crosbyéra, majd Eli Manning ismét TD-passzal szolgálta ki egyik csapattársát, ezúttal Mario Manningham volt a szerencsés. Rodgers 5 perccel a vége előtt még felhozta 30-20-ra a hazaiakat, azonban 2 perccel később Brandon Jacobs futásból is eredményes volt, ami már teljesen leamortizálta a Packerst.



Manningék tehát magabiztosan győztek 37-20-ra, és jutottak tovább az NFC főcsoportdöntőjébe. Erre valószínűleg kevesen számítottak volna az alapszakaszban mutatott teljesítményük után, de tény és való, hogy a Giants tökéletesen időzítette a bombaformát, a Packersszel ellentétben. Manning 330 yarddal segítette előre az offenzívákat, és igaz, hogy egyszer eladta a labdát, azonban emellett 3 touchdown-passzt is kiszórt. Hakeem Nicksszel való bimbódzó kapcsolatuk a pályán pedig élményszámba megy.

Aaron Rodgersnek már sokkal nehezebb dolga volt. Mindösszesen 264 yardot tudott számlájára felírni, négy alkalommal sackelték - ami jól mutatja a Giants védők hatékonyságát - és interceptionje mellé csupán két touchdown-passzt tudott felmutatni. Volt már ennél sokkal jobb meccse, és eddig a Giants ellen mindig a meggyőző arcát mutatta. Most azonban nem tudtak mit kezdeni azzal a vehemenciával, amivel Eli Manningék kijöttek a pályára.

A címvédő tehát kiesett, a Giants pedig San Franciscóba fog látogatni a jövő héten, hogy a 49ersszel eldöntsék, melyik csapat a legjobb az NFC-ben. Egy kis érdekesség lehet, hogy 4 évvel ezelőtt szintén hazai pályán búcsúztatták a Green Bayt (akkor még Brett Favre dirigálta a támadásokat), és végül abban az évben meg is nyerték a Super Bowlt Manningék.

A másik érdekesség, hogy mindkét konferenciában két ellentétes felfogású csapat fog találkozni a konferenciadöntőben. A Baltimore és a San Fransisco is inkább a védekezésével tűnik ki, míg a New England és a Giants domináns irányítóival nyerik a meccseket - de mint láthattuk a Packers ellen, a New York-i gárdától sem idegen a jó védekező játék. Mindenesetre az biztos, hogy fantasztikus mérkőzésekben lesz része a szurkolóknak jövő héten is!

NFL főcsoport-elődöntő
Green Bay Packers - New York Giants 20-37 (3-10, 7-10, 3-0, 7-17)

 

 

 

NFL
Főcsoport-döntők
New England Patriots-Baltimore Ravens január 22. 21:00 TV:Sport2
San Francisco 49ers-New York Giants január 23. 0:30 TV: Sport2