NBA

Kilenc hazai mérkőzés után is veretlen a San Antonio

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 22. játéknapján három mérkőzést rendeztek. Az előzetesen esélyesebbnek tartott Detroit és a Denver hazai pályán szenvedett vereséget, míg a legendás Spurs-Suns párharcon a San Antonio hagyhatta el győztesen a parkettet.

Tim Duncan és a San Antonio szárnyal hazai pályán - Fotó:nba.com

Detroitban tudott nyerni a Golden State Warriors, ami nem kis dolog, ugyanis az elmúlt 17 találkozójukon ez a mutatvány csak kétszer sikerült az oaklandieknek, legutoljára 2007-ben. A mérkőzés a negyedik negyed elején dőlt el, amikor 5 pontos Golden State vezetésnél Nate Robinson vezérletével egy 10-0-s rohamba kezdett a Warriors, ezzel 73-88-ra alakítva az eredményt. A kialakult előnyből aztán nyolc pontot sikerült megtartani, ezzel 99-91-re nyertek Ellisék.

Frank Lawrence, a Detroit vezetőedzője így értékelte a vereséget: „Egy picit gyorsabbak, egy picit agresszívebbek voltak, megérdemelték a győzelmet.”

A hazaiak legjobbja a fiatal center Greg Monroe volt, aki 25 pontot dobott, a Warriorsnál pedig a Lee-Ellis duó teljesítményét érdemes kiemelni, akik összesen 46 egységet termeltek.

Óriási meglepetésre hazai pályán 106-96-ra kapott ki a Denver a Utah Jazz együttesétől. A mérkőzés kulcsa egyértelműen a gyors támadások megállítása volt a Jazz részéről, ami sikerült is nekik, hiszen a Denver 20 leindításból szerzett pontot átlagol idén, ma csak 11-et tudtak elérni, ráadásul a második félidőben csak kettőt. A mérkőzés embere az a Paul Millsap volt, aki 26 pontot szerzett, ráadásul amikor a Denver ledolgozta a hátrányát, az erőcsatár sorozatban hat pontot dobott, amikor a Nuggets időt kért. Millsapet nem zavarta meg az időkérés, további 8 pontot dobott, 4:50-nel a vége előtt pedig már biztonságos, 95-83-as előnyt birtokolt együttese.

Millsap teljesítményéről a csapat centere, Al Jefferson nyilatkozott: „Véleményem szerint tiszteletlenség volt Gallinarit ráállítani. Komoly előnye volt vele szemben, ráadásul formában is van. Ha ilyen védelmet kap, mint ma, akkor nehéz megállítani.”

A nap legjobban várt mérkőzése a régi idők nagy rangadója, a San Antonio Spurs-Phoenix meccs volt, amelyet papírforma szerint a hazaiak nyertek 102-91 arányban. Tim Duncan eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a szezonban a maga 24 pontjával és 11 lepattanójával, ráadásul megelőzte Larry Birdöt és Gary Paytont minden idők legjobb pontszerzőinek listáján. Tim Duncan így nyilatkozott a mai teljesítményéről: „Egész nyáron azon dolgoztam, hogy magabiztosabban dobjam a középtávoliakat. Eddig hullámzóan mentek a szezonban, azonban ma nagyon jól dobtam őket.
 

 

NBA
22. játéknap
Detroit-Golden State 91-99
Denver-Utah 96-106
San Antonio-Phoenix 102-91