La Liga

Tíz ember ellen harcolta ki a győzelmet a Barcelona

A Real Betis remekül tartotta magát a Nou Campban, de Mario kiállítása megpecsételte a vendégek sorsát.

Úgy tűnt, hamar eldőlnek a fontos kérdések a Barcelona-Betis találkozón. Pedig a vasárnap este rendezett mérkőzés nem így indult, a Betis ugyanis szokatlanul bátran kezdett a katalánok otthonában. Az Alvest ls Piquét is a kispadon tudó hazaiak a 10. percben tértek magukhoz, rögtön egy góllal: Fabregas kapott remek passzt Sáncheztől a leshatáron, eltalálta a kapufát, a kipattanót Xavi gurította az üres kapuba.

Két percre rá ismét bevitt egy ütést a még tántorgó vendégeknek a Barca: A 18. gólja. Sánchez bal oldalról beadott labdáját Messi passzolta közelről a kapuba (2-0).

A 22. percben tért magához a Betis, Montero szépen visszagurított labdáját Rubén Castro emelt egy labdát kapura, de célt tévesztett.

Tíz perccel később kicsit váratlanul szépített a sevillai csapat: Moreno húzta el a labdát Valdés mellett, viszatette Sevillának, a lövésébe Castro tette bele a lábát, a labda pedig a hálóban landolt (2-1). Az első félidő után egygólos hazai vezetéssel vonultak a csapatok szünetre.

A második játékrész elején aztán már egyenlíteni is tudott a Betis: Santa Cruz tette ki bal oldalra a labdát, majd visszakapta és 16 méterről kilőtte a kapu bal oldalát (2-2).

Az egyenlítés után természetesen rákapcsolt a Barcelona, a 69. percben Iniesta több mint gyanús körülmények között esett el a tizenhatoson belül, de a bíró neki adott sárga lapot. Egy percre rá Messi buktatásáért megkapta második sárga lapját a vendégektől Mario. A 74. percben Sánchez kapott remek kiugratást, de a remekül kimozduló Castóba lőtt. Egy perccel később már nem hibázott a chilei: Xavi remek indítását lőtte jobbal a bal alsóba (3-2).

Öt perccel a vége előtt Dorado ütött bele kézzel a labdába, Lionel Messi pedig berúgta 19. bajnoki gólját büntetőből (4-2).

Ezzel a Barcelona nyert az újonc ellen és továbbra is 5 pont a hátránya a listavezető Real Madriddal szemben.

La Liga
19. forduló
Barcelona-Betis 4-2
Gólszerző: Xavi (10.), Messi (12., 86.-11-esből), Sánchez (75.) ill. Rubén Castro (32.), Santa Cruz (52.)