Serie A

Óriási egyéni hiba döntött a bekkelő Inter javára a Milan ellen

megosztom

Az olasz bajnokság egyik szuperrangadóján a címvédő AC Milan "látta vendégül" városi riválisát, az Internazionalét közös stadionjukban. A piros-feketék szinte az egész mérkőzésen fölényben játszottak, de nem tudtak mit kezdeni a védekezésre koncentráló kék-feketékkel, ráadásul Abate hibája a "vendégek" javára döntött a meccsen.

Egy szabadrúgás után Motta már az 5. percben a Milan kapujába fejelt, de a játékvezető tévesen nem adta meg a gólját. Ezt követően sokáig nem is jutott el az Inter a másik kapuig, a címvédő óriási fölényben volt a labdabirtoklást tekintve, de helyzetet alig tudott kialakítani.

Sematikus volt a Milan játéka, az Inter védekezése pedig szervezett. Igaz, a kék-feketék kontrái sem tartogattak sok veszélyt magukban, hiszen Nestáék is jól zártak vissza, amikor kellett.

Az első félidő hajrájában van Bommel kapufája volt a legnagyobb lehetőség, de ezen kívül nem volt sok említésre méltó lehetőség, 0-0 volt az állás a szünetben.

Diego Milito góljával győzött az Inter a Milan elleni rangadón - Fotó: AFP

A fordulás után a Milan még nagyobb elánnal, de továbbra is mindenféle ötlet nélkül támadott, így helyzete továbbra sem volt. Az Internek sem, mégis vezetést szerzett Milito. Egy erőtlennek tűnő kontra során ugyanis Abate csúnyán mellérúgott egy keresztlabdának, így az argentin csatár kapura törhetett, és ki is használta az így már ziccerré váló lehetőséget. (0-1)

Massimo Allegri cserékkel próbálta hatékonyabbá tenni csapata játékát, de Claudio Ranieri is reagált erre, és neki jött be a számítása, csapata továbbra is szervezetten védekezett, és egy csapásra a kontrái is veszélyesebbé váltak.

A véghajrában a Milan is kialakított néhány veszélyes lehetőséget Pato, Robinho és Ibrahimovic révén, de összességében tompák voltak a csatárok, és mindent kihagytak. Így az Inter nyerte meg a milánói rangadót, és ezzel már csak hat pontra van a Juventustól, amely délutáni döntetlenje ellenére is egyedül áll az élen a Milan veresége miatt.

Serie A
18. forduló
Milan-Internazionale 0-1 (0-0)
Milánó, San Siro Stadion; vezeti: Daniele Orsato (Copelli, Romagnoli)
Milan: Abbiati - Abate, Nesta, Thiago Silva, Zambrotta (Robinho, 66.) - Boateng, van Bommel, Nocerino (Seedorf 80.)  - Emanuelson - Pato (El Shaarawy, 83.), Ibrahimovic
Cserék: Amelia, Mexés, Seedorf, Ambrosini, Bonera, Robinho, El Shaarawy
Inter: Júlio César - Maicon, Lúcio, Samuel, Nagatomo - Zanetti, Motta, Cambiasso, Álvarez (Chivu, 67.) - Milito (Sneijder, 76.), Pazzini (Forlán, 90+1.)
Cserék: Castellazzi, Forlán, Sneijder, Obi, Ranocchia, Chivu, Faraoni
gólszerző: Milito (54.)

Vége a mérkőzésnek, győzött az Inter!

90+3. perc: Motta és Thiago Silva egymásra estek az Inter tizenhatosán belül, Maicon felszabadított.

90+2. perc: El Shaarawy szájon rúgta Lúciót, de a középhátvéd folytatni tudja.

90+1. perc: CSERE - Forlán állt be az Interbe Pazzini helyett.

90. perc: Bal oldali beadást ütött ki Júlio César, de közben Ibrahimovic őt és Samuelt is felborította, így szabadrúgást is kaptak.

89. perc: Motta kapta az első sárgát az Inter oldalán.

87. perc: Egyre hangosabban fütyül a Milan szurkolótábora, miközben Nesta beadását fejelte ki Lúcio.

86. perc: Egy kicsit megint kiszabadult az Inter, de Thiago Silva labdaszerzése után Seedorf Robinhót indította. Chivu mentett a brazil elől.

84. perc: El Shaarawy rögtön remekül kényszerítőzött Robinhóval, de utóbbi túl közel került Júlio Césarhoz, így a kapus nagyot védett.

83. perc: CSERE - El Shaarawy váltotta Patót.

83. perc: Seedorf a bal oldalról ment befelé, majd távolról lőtt, Júlio César nagyot védett.

80. perc: CSERE - Seedorf érkezett a Milanba Nocerino helyett.

79. perc: Nagatomo adott be a jobb oldalról, Pazzininek magas volt, de Emanuelson Zanetti elé fejelt, ő azonban nem találta el jól a labdát, és mellé gurított.

77. perc: Pato elé keveredett oda a labda a kapu előtt, de el is pattant tőle, és Júlio César összeszedte.

76. perc: CSERE - Sneijder állt be Milito helyett az Interbe.

74. perc: A Milan jóval többet birtokolja a labdát, de szinte nem tud helyzetbe kerülni a piros-fekete együttes.

72. perc: Félpályánál elvégzett szabadrúgás után Pazzini passzolt vissza Milito elé, ő a jobb oldalon felbukkanó Nagatomót hozta játékba, a japán pedig egy remek csel után Abbiati ölébe lőtt.

71. perc: Ibrahimovic lőtt a tizenhatos bal sarkától gyengén a kapu mellé.

70. perc: Milan-szöglet után Boateng kapta meg a labdát a rövid oldalon, kapura fordult, de Chivu blokkolt.

68. perc: Újabb sárga a Milannál, ezt Nesta kapta.

67. perc: CSERE - Chivu érkezett Álvarez helyett az Interbe. Ranieri bekkelésre készül.

66. perc: CSERE - Robinho állt be Zambrotta helyett a Milanba. A piros-feketéknek támadni kell.

65. perc: Boateng kapta az első sárgát a meccsen.

62. perc: Ibrahimovic lőtt, de Júlio César védeni tudott.

60. perc: Az Inter kontrái egyre veszélyesebbnek tűnnek, ezúttal Nagatomo húzott a bal oldalról befelé, majd 18 méterről lőtt, és nem sokkal ment mellé a labda.

58. perc: Álvarez lőtt hasonló helyzetből, mint a gólszerző Milito, de sokkal rosszabbul, így Abbiati könnyen védett.

56. perc: A Milan azonnal visszaköltözött az ellenfél térfelére, de a játéka nem vált egy csapásra kreatívabbá, és ha ez így marad, akkor az Inter könnyen kibekkelheti a meccset.

54. perc: GÓL!!! Ibrahimovic passzolt kicsit pontatlanul Nocerino elé, így gyors támadásra indult az Inter, de Zanetti jobb oldali keresztlabdája így is simán Abatéé kellett volna, hogy legyen. A jobbhátvéd azonban luftot rúgott, így Milito kapura törhetett, és be is gurította a labdát a bal alsóba. (0-1)

52. perc: Emanuelson passzolt középen a tizenhatoson belülre Patónak, ő rosszul vette át a labdát, az felpördült, így Samuel tisztázni tudott. Álvarez rögtön kontrát vezethetett volna, de végül elakadt.

50. perc: Veszélyes labdák érkeztek a Milan jobb oldaláról középre, végül Cambiasso vágta át a játékszert a másik térfélre.

49. perc: Szögletet végzett el a Milan, ami nem volt veszélyes, de beszorultak a kék-feketék.

48. perc: Eddig az Internél volt többet a labda, de inkább csak a két tizenhatos között mozogtak a csapatok.

46. perc: Az Inter kezdte a második félidőt.

A labdát a Milan birtokolta többet, és van Bommel kapufájával közelebb is járt a gólhoz, de az Inter szinte hibátlanul védekezett, és amikor megszerezte a játékszert, akkor hasonlóan magabiztosan játszott. Mivel mindkét csapat jól tömörül a saját tizenhatosán, kevés volt a helyzet, egyes szakaszaiban a jó tempó ellenére is unalmas volt a mérkőzés. Motta gólja szabályos volt az 5. percben, és az biztos jót tett volna a meccsnek, ha megadják. Reméljük, a szünet után gyorsan születik egy gól, és feladják a csapatok az alaptaktikájukat.

Vége az első félidőnek. Ibrahimovic és Motta a pályáról lefelé menet összeveszett, de Júlio César szétválasztotta őket, mielőtt komolyabb baj lett volna.

45+2. perc: Szöglethez jutott a Milan, Thiago Silva fejelt, de nem tudott rendesen rábólintani a labdára, így az Maiconhoz került, ő pedig felszabadított.

45. perc: Pato a jobb oldalon cselezett visszafelé, az érkező van Bommel elé passolt, ő pedig futtából a felső lécet rúgta telibe. Emanuelson szép mozdulattal ismételt, de Júlio César ezúttal védeni tudott.

44. perc: Boateng és Ibrahimovic játszottak össze a jobb oldalon, végül a svéd lőtt 18 méterről laposan a kapu mellé.

42. perc: Álvarez passzolt Cambiassóhoz a tizenhatoson belülre, de ő 13 méterre a kaputól cifrázni akarta, és lövésre sarkazta volna le valakinek, csak épp nem volt mögötte senki.

40. perc: Nagatomo balról ívelt be, Álvarez jobb lábára hullott a labda, de azzal nem lőtt, ballal pedig már csak gyengén tudott, Abbiati védett.

38. perc: Az utóbbi percekben az Inter előrébb tolta a védelmi vonalát, ez a piros-feketéknek teremtett egy kis helyet a széleken, de valaki minden meginduló emberhez odaért.

36. perc: Abate veszélyesen passzolt Nestához, az Inter-játékosok letámadták a Milan-védőket, de valahogy Abbiatihoz került hátra a labda, ő pedig fel tudott szabadítani.

33. perc: Pato remek mozdulattal húzott le a levegőből egy ívelést, majd nevetséges módon hagyta kigurulni a labdát a talpa alatt az oldalvonalon túlra a bal szélen. Jó kérdés, hogy ő miért volt olyan fontos Berlusconinak, hogy nem engedte el a PSG-hez.

31. perc: Lúcio kaszálta el Ibrahimovicot a bal szélen, a szabadrúgást kicsiben játszotta meg a Milan. Végül átkerült a labda a jobb szélre Boatenghez, ő beadott, Ibrahimovic pedig sarokkal tette a játékszert a kapu fölé.

30. perc: Az utóbbi perceket a Milan az Inter térfelén töltötte, de nem jutott lehetőségig. Végül Boateng emelte magasra a lábát Samuellel szemben, így szabadrúgáshoz jutott az Inter.

27. perc: Viszonylag könnyen eljutottak eddig egymás tizenhatosának közelébe a csapatok, de ott mindkét védelem jól zárt, így helyzetek nem nagyon alakultak ki.

25. perc: Ezúttal Pato adott be a bal szélről a másik oldalon, de Lúcio is menteni tudott.

23. perc: Egyérintős passzok után Maicon adott be laposan a jobb oldalról, de Nesta kivágta a labdát.

20. perc: Egy Milan szögletnél Boateng egyedül volt a tizenegyespont magasságában, de kicsivel a kapu fölé lőtt.

19. perc: Emanuelson szabadrúgása veszélytelen volt.

18. perc: Maicon megint a jobb oldalról ívelt be egy szabadrúgást, a védők röviden, de tisztáztak, majd még két rossz beadás után kontár vezetett Emanuelson, de Samuel kis híján letépte az orrát.

16. perc: A szöglet után Júlio César üttötte ki a labdát a kapuja elől, majd Ibrahimovic cselezett ki a pályáról.

15. perc: Nocerino kapott labdát az ötösnél a bal oldalon, de nem találta azt el, így Zanettiről ment ki.

13. perc: Boateng közelről lőtte gyomron Mottát, az Inter középpályása lent maradt a földön.

11. perc: Boateng beadása után Emanuelson kanalazta Pato elé a labdát, de a brazil a tizenegyespont mellől a nézőtérre lőtt.

10. perc: Ibrahimovic a tizenhatos jobb sarkánál hozta magát lövőhelyzetbe, ballal laposan tüzelt, de Júlio César magához ölelte a labdát.

9. perc: Zanetti remekül csapta be Zambrottát a saját térfelén, újabb kontrára indult az Inter, de Milito rossz passza véget vetett ennek.

7. perc: Eddig idegesebbnek tűntek a Milan-játékosok, emiatt Álvarez is becsapta a védőket, de Abbiati a nyugalom szobraként megszerezte a labdát.

4. perc: Maicon végezhetett el szabadrúgást a jobb oldalon a tizenhatos sarkának közeléből, Motta egyedül berobbanva a kapuba fejelt, de a partjező lest intett. Több Inter-játékos is lesen állt, de Motta pont nem...

3. perc: Előbb Milito, majd Pato is kapott egy-egy csomagot a bokájára a kezdőkörben. A Milan szabadrúgása után Lúcio indult kontrára, majd Maiconhoz passzolt a jobb szélre, az ő beadása a védőké lett.

1. perc: A piros-feketék a félpálya környékén passzolgatták a labdát, támadást még nem vezethettek.

1. perc: A Milan kezdte a mérkőzést.

20:45 - A Juventus délután nem tudott nyerni, így a Milan kétpontos előnybe kerül, ha nyer, az Internek pedig a Lazio győzelme miatt kell kapaszkodnia.

Serie A
18. forduló
Milan-Internazionale 0-1 (0-0)
Milánó, San Siro Stadion; vezeti: Daniele Orsato (Copelli, Romagnoli)
Milan: Abbiati - Abate, Nesta, Thiago Silva, Zambrotta (Robinho, 66.) - Boateng, van Bommel, Nocerino (Seedorf 80.)  - Emanuelson - Pato (El Shaarawy, 83.), Ibrahimovic
Cserék: Amelia, Mexés, Seedorf, Ambrosini, Bonera, Robinho, El Shaarawy
Inter: Júlio César - Maicon, Lúcio, Samuel, Nagatomo - Zanetti, Motta, Cambiasso, Álvarez (Chivu, 67.) - Milito (Sneijder, 76.), Pazzini (Forlán, 90+1.)
Cserék: Castellazzi, Forlán, Sneijder, Obi, Ranocchia, Chivu, Faraoni
gólszerző: Milito (54.)

 

megosztom