La Liga

Kockáztatnunk kellett a győzelem érdekében - José Mourinho

A Real Madrid portugál vezetőedzője a Mallorca elleni 2-1-es győzelem után arról beszélt, hogy kénytelen volt változtatásokat eszközölni a csapat szerkezetét illetően, ami akár rosszul is elsülhetett volna.

José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzőjeSzombaton a listavezető Real Madrid 1-0-s hátrányból fordított a Mallorca vendégeként,  a 72. percben Higuaín, a 85. percben pedig Callejón talált be a házigazdáknak.

José Mourinho a mérkőzés után azt mondta, muszáj volt kockáztatnia a győzelem érdekében.

"A második félidőben meg kellett kockáztatnunk a győzelmet, változtatnunk kellett néhány dolgon, hogy eredményesek tudjunk lenni. Marcelót is ezért kellett lecserélnem. Sokszor taktikai okokból kell cserélned, nem azért, mert valaki éppen rosszul játszott " - mondta a portugál, aki az 58. percben lehozta egyik kedvencét, majd csapata átállt a három védős rendszerre.

A stratégiai változtatás végül eredményre vezetett, de a szakember nem ment el szó nélkül a remekül küzdő ellenfél mellett sem. "Egy olyan csapattal találtuk magunkat szembe, amelynek kiváló edzője remekül megszervezte a védekezésüket" - dicsérte (?) Joaquín Caparrost a madridiak trénere.

Győzelmével a fővárosiak immáron nyolc ponttal megelőzik a címvédő Barcelonát, igaz a katalánok vasárnap este hazai környezetben még játszanak a Betisszel.