NFL

Brady rekorddal repítette főcsoportdöntőbe a Patriotst

Címkék:

Az NFL főcsoport-elődöntők második mérkőzése nem hozott olyan izgalmakat, mint a 49ers-Saints találkozó, azonban így is lesz min csámcsognia a külföldi sajtónak. Tom Brady, a Patriots irányítója 5 touchdown-passzt szórt ki csak az első félidőben (NFL-rekord), míg Tim Tebow-tól egy emlékezetes megmozdulásra sem futotta. A Broncos egy hónapon belül már másodjára kapott ki nagyon csúnyán a Patriots ellen, ezúttal a 45-10-es eredmény egyben azt is jelentette, hogy a Tebow-mánia a 2011-12-es idényre véget ért Amerikában.

Még az utolsó másodpercek hátra voltak a 49ers-Saints mérkőzésből, amikor elkezdődött a Patriots-Broncos derbi, azonban Tebow-ék valószínűleg hamar megtudhatták, hogy a 49ers továbbjutott, annak ellenére, hogy a Saintst tartották esélyesebbnek. A Broncos is szerette volna folytatni az esélytelenebbek sikerének sorozatát, azonban Bradyék már az első támadásból, 2 percen belül touchdownig jutottak. Brady Wes Welkernek adott 7 yardról labdát a hat pontért, majd 7 perccel később Rob Gronkowskit szolgálta ki hasonlóképpen.

A második negyed elején még felcsillant a remény a vendég szurkolókban, miután Willis McGahee 5 yardos futása után szépített a Broncos, ezt követően azonban tényleg nem termett sok babér Tebow-éknak. Jóformán Bradynek az első félidőben szinte minden passza touchdownban végződött, köszönhetően társai harcosságának – Deion Branch úgy szerzett 61 yardos TD-t, hogy két védőt is lerázott magáról, míg Gronkowski is terminátor módjára takarította el útjából a vendég védőket. Az első félidőt 35-7-es előnnyel zárta a Patriots, Gronkowski három TD-t vállalt Brady 5 TD-passzából.

A fordulást követően ott folytatódott a játék, ahol abbamaradt, a játékrész első hazai támadása ismét pontokban végződött, miután Brady ezúttal Aaron Hernandezt szolgálta ki 17 yardról a hat pontért. Ezt követően levették lábukat a gázpedálról, azonban még a visszafogott tempó alatt is csupán egy Prater mezőnygólra tellett a Broncostól, amire később Stephen Gostkowski, a Patriots rúgója válaszolt, kialakítva így a 45-10-es végeredményt.


A Tebow-varázslat tehát ezúttal kudarcba fulladt, a vendégek irányítója mindössze 9 sikeres passzt tudott felmutatni 26 próbálkozásból, és futásban sem tudott úgy sziporkázni a Patriots védők között, ahogy azt korábban megszokhatták tőle. A hazaiak védelme különösen jól működött ezen a meccsen, mindössze 252 yardot engedtek a Broncosnak, míg a Patriots támadóegysége 509 yarddal gyarapodott a meccs során, melyből Brady 363-at vállalt a 6 TD-passza mellett.
A Patriots hároméves átkot tört meg azzal, hogy sikerült továbbjutnia a playoff-nyitányából, jövő héten pedig az idény utolsó hazai mérkőzésén a Ravens-Texans találkozó győztesével fog megmérkőzni a főcsoportdöntőben.
 

NHL
Főcsoport-elődöntő
New England Patriots – Denver Broncos 45-10 (14-0, 21-7, 7-3, 3-0)