Férfi kézilabda Eb

A halálcsoport a miénk, de máshol is kemény harc várható

  • Hesz Tamás - Maruzsa István

Vasárnap késő délután kezdődik Szerbiában a férfi kézilabda Európa-bajnokság, amelyen sok csapat a kontinensbajnoki cím mellett az olimpiai kvalifikációs lehetőségért is küzd. A magyar válogatott helye már biztos az egyik áprilisi selejtezőtornán, ráadásul a mieink csak hétfőn kezdenek, ezért előbb a másik három csoport esélyeit nézzük át. A jóslásban segítségünkre volt a korábbi szövetségi kapitány, a Pick Szeged vezetőedzője, Skaliczki László is.

Az olimpiai selejtezőkre két, de valószínűleg inkább három csapat jut ki az Európa-bajnokságról. A mostani győztes vagy a világbajnokként Londonba már kijutott franciák döntőbeli ellenfele szintén automatikusan ott lesz az ötkarikás játékokon. A selejtezőkön még két hely kiadó az európai csapatoknak, de ha olyan csapat szerez kvótát, amely tavaly a vb-n a 2-7. hely között végzett, akkor a mögötte végzettek előrébb csúsznak a rangsorban, és a tavalyi 8. lengyelek is biztosan selejtezhetnek, és rajtuk kívül még a két legjobb, kvalifikációs jogot eddig nem szerzett csapat lesz érdekelt valamelyik áprilisi tornán. Jelenleg az alábbi csapatok vehetnek részt a selejtezőkön, de nem lenne meglepő, ha jócskán átalakulna még a kép, és több csapat is más csoportba kerülne, mint ahol most van.

Férfi kézilabda
Olimpiai kvalifikáció
A selejtezők biztos résztvevői:
1. csoport: Dánia (házigazdaként), Magyarország, az Eb-n a legjobb, kvótát eddig nem szerző csapat, az Afrika-bajnokság 2. helyezettje
2. csoport: Spanyolország (házigazdaként), Izland, Brazília, az Eb-n a második legjobb, kvtótát eddig nem szerző csapat
3. csoport: Svédország (házigazdaként), Horvátország, Japán, Chile
A csapatok, amelyek az Eb-n harcolhatják ki a selejtezős részvételt:
Lengyelország, Szerbia, Szlovákia, Németország, Csehország, Macedónia, Oroszország, Norvégia, Szlovénia

A csoport

A csoport favoritja és az egész Eb egyik nagy esélyese a dán válogatott, amely 2008-ban már megnyerte a tornát, egy évvel ezelőtt pedig csak hosszabbításban kapott ki a franciáktól a világbajnokság döntőjében. Ulrik Wilbek csapata ugyan nem a legerősebb összeállításában készül, de ott lesz az együttes vezére, a balátlövő Mikkel Hansen, akiről a szegediek közvetlen - és keserű - tapasztalatokat szerezhettek ősszel a Bajnokok Ligájában. Rajta kívül is szinte minden poszton világklasszisokat találunk a skandináv együttesben, a keret java a legjobb német, spanyol és dán klubcsapatokban játszik, és ott is vezéregyéniségnek számít.

A Mikkel Hansen vezette dán csapat az Európa-bajnokság egyik legnagyobb esélyese - Fotó: AFP (archív)

A közelmúlt alapján Lengyelország együttesét várhatnánk a csoport második helyére, de jóbarátaink több gonddal is küzdenek mostanában. A 2007-es vb-ezüsthöz és a 2009-es vb-bronzhoz valamint a 2010-es Eb-4. helyhez képest a 2011-es világbajnokságon - többek között a mieink elleni vereségnek köszönhetően - megszerzett 8. helyezés erős visszalépés. Azóta csapaton belüli feszültségekről röppentek fel hírek, és kulcsjátékosaik, például a kapus Slawomir Szmal és az átlövő Marcin Lijewksi sem lehet ott a keretben. A lengyelek az olimpiai kvalifikációs tornákra még nem szereztek szereplési jogot, de ha olyan együttes nyeri az Eb-t vagy kap ki a döntőben a franciáktól, amely tavaly a vb-n az első hét hely valamelyikén végzett, akkor ők automatikusan ott lehetnek valamelyik áprilisi selejtezőn. A keretük erőssége legjobb éveikben az volt, hogy a sztárok vagy a Bundesligában vagy együtt a Kielcében edződtek. Mostanra talán inkább hátrányuknak tekinthető, hogy a keretben a lengyel bajnokságban játszók vannak többségben.

A dicső jugoszláv időszak után Szerbia több sportágban, így a kézilabdában is eléggé visszaesett, és az utóbbi években inkább csak titkos favoritként szokás emlegetni Marko Vujinékat, akiknek azonban eddig egyszer sem jött ki a lépés. Most, házigazdaként a dobogóra törnek, de azért nagy meglepetés lenne, ha ez sikerülne nekik. Először is a mindenkori szerb válogatottnak szüksége van a jó kezdésre, mert a csapatépítés ritkán sikerült jól a szövetségi kapitányoknak, és egy-egy gyengébb meccs után - vagy közben - általában látványosan szétesett az együttes. A csoportból való továbbjutásra azért így is jó esélyük van, és ha jól kapják el a ritmust a nyitónapon, akkor rögtön tehetnek is arról, hogy a lengyeleket maguk mögé utasítsák. A felkészülési meccseken Macedóniát szűkebben (26-23), a keményebb ellenfélnek tekinthető cseheket viszont meglepően nagy különbséggel (31-23) győzték le. A formájuk tehát javulónak tűnik, és ahogy írtuk, erre rögtön a nyitányon szükségük is lesz.

Szlovákia együttese papíron mindenki számára verhető, de senki nem veheti északi szomszédunkat félvállról. A kapus Richard Stochl, az irányító Peter Kukucka vagy a szélső Martin Stranovsky vezetésével Szerbiát és Lengyelországot mindenképp meglephetik azok rosszabb napjain. Igaz, ehhez nekik is össze kell kapniuk magukat, hiszen a felkészülés során sok biztató eredményt nem értek el, a magyar válogatottól például kétszer is kikaptak.

A csoport
Hathárom-tipp a csoport végeredményére
1. Dánia
2. Szerbia
3. Lengyelország
4. Szlovákia
Skaliczki László szerint
A hazai csapatnak mindig van egy előnye, a szerbek minden helyosztót végigjátszanak, míg a többiek csak akkor, ha ez olimpiai helyről dönt. Ők arra használják az Európa-bajnokságot, hogy a szerb kézilabdát a jugoszláv kézilabda hagyományaira építve felhozzák a topon lévő horvát kézilabda mellé. Emellett persze ez nekik egy lehetőség, hogy kiharcolják az olimpiai részvételt, akár direktben, akár indirektben. Úgy gondolom, hogy a lengyelek és a szlovákok továbbjutása a kérdőjeles. Főleg úgy, hogy nem is egymás ellen kezdenek. A dánok és a szerbek biztosan továbbjutnak, és a harmadik hely a lengyel-szlovákon dől el. Az a kérdés, hogy melyikük mennyire áll össze. A lengyelek tavaly a vb-n három egygólos vereséget szenvedtek el, és úgy látszik, sújtja őket a sors, mert megint a házigazdával kerültek össze, ahogy tavaly a svédekkel. A szerbek éremesélye szerintem nem reális, mert egyelőre még nincsenek ott a játékosaik a topcsapatokban.

 

 

 

 

 

 

B csoport

A német válogatott sok mindenért küzd ezen a tornán. A 2007-ben, hazai pályán szerzett világbajnoki cím óta lassan, de biztosan lefelé tartanak, a tavalyi vb-n is csak tizenegyedikek lettek. Így természetesen nem szereztek még jogot olimpiai selejtezős szereplésre, és a női csapatuk Eb- és vb-kudarca után valószínűleg csak nőtt rajtuk a nyomás. Mivel most a könnyebb ágon szerepelnek, van esélyük arra, hogy a két legjobb, kvalifikációs jogot eddig nem szerzett csapat között legyenek, de az éremszerzés már bravúr lenne tőlük. A magyar válogatottnak a két egymás elleni edzőmeccs egyikén sikerült megint meglepni Henséket, akikből egy új kapitány, Martin Heuberger igyekszik jobb, eredményesebb, talán szerényebb csapatot gyúrni, mint az utóbbi években Heiner Brandnak sikerült.

Svédország 2011-ben hazai pályán 4. helyen végzett, és most bizonyíthatja, hogy idegenben is képes a jó eredményre. Ebben őket is segítheti az, hogy a könnyebb ágon vannak, de azért Jonas Källman és Oscar Karlén személyében komoly hiányzóik lesznek. A csoportból való továbbjutásuk így sem nagyon lehet kérdéses. A Horvátországban rendezett felkészülési tornán a házigazdák mögött a másodikak lettek, majd az oroszokat egyszer simán legyőzték, egyszer pedig egyetlen góllal kaptak ki tőlük.

A csehek játéka évek óta a 2010-ben az Év játékosának választott Filip Jichára épül, de ő eddig egyedül kevés volt ahhoz, hogy kiugró eredményt érjenek el. A felkészülésük sem kecsegtet sok jóval, a Karácsony Kupán a legjobbjaik nélkül gyengélkedtek, legutóbb pedig a házigazda Szerbiától kaptak ki. Ennek ellenére a továbbjutásra esélyesek, és ha a németek nagyon elszúrnak valamit, akkor akár őket is meglephetik.

Macedónia csapatát a Szerbiához való közelsége és az így várható sok szurkoló miatt ugyan kiemelték, de valójában a csoport leggyengébb tagja a papírforma alapján. Ha a cseheknél kiemeltük Jichát, mint a csapat egyetlen jó klasszisát, itt Kiril Lazarovot kell megemlítenünk, illetve talán még a BL góllövőlistáján jól álló Naumce Mojsovskit. De ő otthon játszik a Metalurgban, ahogy a keret igen nagy része. A macedónoknak talán csak akkor van esélyük a továbbjutásra, ha a cseh válogatott az eddig mutatott formájához képest még tovább romlik.

B csoport
Hathárom-tipp a csoport végeredményére
1. Svédország
2. Németország
3. Csehország
4. Macedónia
Skaliczki László szerint
A B csoport tűnik az egyik legegyértelműbbnek. Nem akarom lebecsülni a macedónokat, de elvileg a svéd, a német és a cseh válogatottnak kellene továbbmenni. A svédeket várom az első helyre, és szerintem a német-cseh meccsen dől el, hogy ki visz és ki nem visz pontokat a középdöntőbe.

 

 

 

 

 

 

A C csoporttal, amelyben a magyar válogatott, az olimpiai, vb- és Eb-címvédő francia, a spanyol és az orosz együttes is szerepel, külön cikkben foglalkozunk majd.

D csoport

A mi águnkon található másik négyes nem sokkal gyengébb, mint a miénk, így nagyon a középdöntőben sem pihenhetünk, ha sikerül a csoportunkból továbbjutnunk. Elsőként itt van Horvátország csapata, amely 2008 és 2010 között sorozatban három világversenyen szerzett ezüstérmet. Tavaly a világbajnokságon egy kicsit ugyan visszaestek, csak ötödikek lettek, de ebben sérülések is közrejátszottak, és egyébként is az volt Slavko Goluza első tornája szövetségi kapitányként, és nyilvánvalóan nehezen másolható örökséget kapott Lino Cervartól. Mostanra ő is hozzászokhatott a szerepéhez, és a csapatát is átalakította egy kicsit. Az utolsó pillanatig nem érkeztek hírek sérülésekről a horvát csapattól, de lehetséges, hogy a gárda egykori sztárja, Ivano Balic ágyéksérülése miatt mégis lemarad a tornáról. Ez azonban nem biztos, hogy nagyon megrogyasztja a horvátokat, ugyanis a korábban kétszer az Év kézilabdázójának választott játékos helyét az egyre érettebb Domagoj Duvnjak lassan átveszi.

Duvnjak (szemben) és a horvátok sokadszor is a franciák komoly kihívói lesznek - Fotó: AFP

Izland válogatottjára nem jellemző a kiegyensúlyozottság, de bármikor bármire képesek, amit a 2008-as olimpiai ezüstjük és a 2010-es Eb-bronzuk is bizonyít. Tavaly a világbajnokságon a 6. helyen végeztek, amivel az olimpiai selejtezős szereplést már kiharcolták, és valószínűleg ez is megkönnyítette a lassan 38 éves Ólafur Stefánsson döntését, aki a kontinenstorna alatt pihenni fog. Nélküle is marad azért elég Németországban és Dániában játszó világklasszis a szigetország csapatában, de talán az éremszerzési esélyeiket a csapatkapitány hiánya egy kicsit csökkenti. A Dániában rendezett Totalkredit Kupa eredményei alapján (vereség a hazaiaktól, döntetlen Lengyelország, szűk győzelem Szlovénia ellen) úgy tűnik, hogy voltak még nehézségeik, de az biztos, hogy a középdöntőbe jutással nem lesznek.

A norvégok kapcsán elő kell citálnunk azt a közhelyet, hogy a skandináv csapatokat soha nem szabad félvállról venni a kézilabdában, mert ők leginkább erre támaszkodhatnak. A tavalyi világbajnokságon a mieink nehéz meccsen, de legyőzték őket, és a tornát végül a 9. helyen fejezték be. Azaz viszonylag közel voltak az ötkarikás selejtezőt érő helyekhez, ami alapján most is esélyesnek mondhatnánk őket erre, de azért ők is kaptak két nagyon nehéz ellenfelet a csoportjukba, a középdöntőben pedig a mieink, a franciák, a spanyolok és az oroszok közül három csapattal is meg kell küzdeniük, és mindegyik együttesnél gyengébbnek tűnnek. A felkészülésre mindenesetre a címvédő franciákat választották ellenfélnek, és bár kétszer is kikaptak Karabaticéktól, mindkétszer keményen megdolgoztatták őket.

Szlovénia a már emlegetett dán felkészülési tornát a házigazdák elleni meglepő döntetlennel nyitotta, majd szoros vereségeket szenvedett Izland és Lengyelország ellen. Tőlük már az Európa-bajnokságon is jó eredmény lenne, ha megszorongatnák az ellenfeleiket, egy norvégok elleni győzelemmel esetleg a továbbjutást is kiharcolhatják a csoportból. Biztató lehet számukra, hogy a legjobbjaik a Bajnokok Ligájában jól szerepeltek az ősszel a Montpellier és a Cimos Koper színeiben, ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy utóbbiak a sorozat leggyengébb csoportjában vannak.

D csoport
Hathárom-tipp a csoport végeredményére
1. Horvátország
2. Izland
3. Norvégia
4. Szlovénia
Skaliczki László szerint
A horvát csapat ebben a csoportban kiemelendő, utána pedig két északi válogatott és a szlovének jönnek, akik mindig ott vannak, és mindig igyekeznek, de nekem azért az az érzésem, hogy a skandinávok náluk egy picivel előrébb vannak. Úgyhogy úgy gondolom, hogy a horvát, izlandi, norvég hármast várom a középdöntőbe a mi águnkra.