Serie A előzetes

A Kisrepülő megállítaná a Roma szárnyalását

Szombaton egyetlen mérkőzést rendeznek a Serie A 18. fordulójában, a nyolcadik helyezett Catania a hetedik Romát fogadja. A meccs különleges pikantériáját az adja, hogy a hazaiak vezetőedzője, Vincenzo Montella edzőként először kerül szembe a Farkasokkal, akiknél játékosként a legnagyobb sikereit elérte.

Catania-Roma
20:45 Digi Sport
hatharom-tipp: X

Montella - akinek nagy szerepe volt a fővárosiak eddigi utolsó, 2000-01-es szezonban szerzett bajnoki címében - tavaly ilyentájt még a Roma egyik utánpótláscsapatánál dolgozott, majd februárban váltotta Claudio Ranierit a felnőtt együttes kispadján. Egykori játékostársaival a hatodik helyen végzett a bajnokságban, de a klub új tulajdonosa nem hosszabbította meg a szerződését, így az egykor jellegzetes gólöröme után a Kisrepülőnek becézett csatár Catania kispadját vette át. A kiscsapatnál eddig egyáltalán nem vallott szégyent, hiszen a nyolcadik helyen állnak. Igaz, elég hullámzó a teljesítményük, legyőzték például az Intert, de kikaptak a Chievótól, a kupából pedig a Novara búcsúztatta őket.

Vincenzo Montella a Roma kispadja után a Cataniáén sem kezdett rosszul - Fotó: AFP (archív)

A Roma őszi szezonja az elvárásokhoz képest finoman szólva sem volt sikeres, de mostanra már közelebb állnak az Európa Ligás helyekhez, mint a középmezőnyhöz. Ebben nagy szerepe volt az utolsó két decemberi és az első januári bajnokin elért győzelemnek, amit a kupában a Fiorentina legyőzésével toldottak meg. Ráadásul az utóbbi két meccsen Luis Enrique már nem számíthatott az eddig a legtöbb gólt szerző Osvaldóra, aki valószínűleg márciusig pihenni kényszerül sérülése miatt.

A két csapat legutóbbi meccsét 2011 májusában az akkor is otthon játszó Catania nyerte meg, és az együttes a mostani szezonban is hazai pályán veszélyesebb. A Roma eközben a végletek csapata volt idegenben, hiszen négy győzelme mellett négyszer kapott ki, és csak egyszer ért el döntetlent. A statisztikák alapján nehéz favoritot hirdetni a meccsre, hiszen a hazaiak az átlagosnál kicsivel több gólt kaptak a szezonban, de ebben benne van a Milan elleni 4-0-s vereség, miközben a csatársoruk teljesítménye a vendégekéhez hasonlóan középszerűnek mondható.